Home Főhírek Belföldi hírek Gyurcsány Ferenc az ellenzék kudarcáról: „Súlyos vereséget szenvedtünk” – videó

Gyurcsány Ferenc az ellenzék kudarcáról: „Súlyos vereséget szenvedtünk” – videó

Gyurcsány Ferenc: Súlyos vereséget szenvedtünk/ Fotó: Pozsonyi Zita
magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

A Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke hétfőre virradó éjjel reagált az országgyűlési választás eredményeire.

Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta:

„a közös hajónak tovább kell mennie”, ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését nem a „legjobb kapitányra” bízták.

A DK elnöke azt mondta: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége „ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást”.

Nem adják fel

Úgy értékelt: a helyzetet bizonyos értelemben tudomásul kell venni, de egyúttal ki kell mondani, hogy azt az álmot, célt, amilyennek látni szeretnék Magyarországot, nem adták fel.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága.

Kiemelte: ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, valamilyen taktikai megfontolásból. Úgy értékelt: nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobb oldalt tekinti példának és mintának.

– A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van

– jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, „aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog”.

„Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e.

Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon”, akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy „erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát”.

Nem a legjobb kapitányt választották?

A DK elnöke hangsúlyozta:

„kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor „azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány”

– fejtette ki, hozzátéve:

azt hiszem, hogy igazuk van.

Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. „Magyarország Európába tart” – jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért.

blikk, mti

Hirmagazin.eu

Exit mobile version