Gyorsított vizsgálat – Valami nagy gubancot szimatol a GVH az elszállt tejárak mögött

Dátum:

Azonnali vizsgálat indul, amely kiterjed a tejágazat egészére.

A Gazdasági Versenyhivatal a napokban jelzett kiskereskedelmi vizsgálatán túl bejelentette a tejágazat átfogó, gyorsított vizsgálatát a brutális tejáremelkedés miatt, erről maga a GVH tájékoztat honlapján.

A vizsgálódás tehát az élelmiszer-inflációval szembeni hatósági fellépés része.

A GVH arra gyanakszik, hogy a verseny torzulása vagy korlátozása is oka lehetett a durva drágulásnak, ezért sürgősen be kell avatkozni, hisz az áremelkedés folyamatos a mai napig.

Mindeközben a hazai termelők, feldolgozók, beszállítók pozíciói folyamatosan gyengülnek.

A gyorsított vizsgálat a versenyviszonyok teljes képére kiterjed, beleértve a szereplőket, a piacbefolyásoló tényezőket, a piaci folyamatokat és a szereplők üzleti feltételeit.

Ismert, a tejek és tejtermékek körében egyedül a 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tejen van ársapka, ezzel kapcsolatban viszont általános vásárlói tapasztalat, hogy a boltok polcain nem jelenik meg, a többi tej és más termékek ára pedig elszállt. Erre reagálva a kormány a közelmúltban arra kötelezte a boltokat, hogy a szükséges mennyiség egész nap álljon rendelkezésre a vásárlóknak, erre több bolt azzal reagált, hogy kis mennyiségben korlátozta a vehető tejet. Közben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és számos élelmiszer-ágazati, kereskedelmi szereplő azt sürgeti, hogy ha folyamatosan is, de vezessék ki az árstopot, az ugyanis „betöltötte küldetését”.

Nyotókép: Hirmagazin.eu

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Hideg zuhany: lehet, hogy semmi nem lesz az ország legdrágább autópályájából

Úgy tűnik, lekerült a kormány napirendjéről az ország legdrágább...

Sajtóértesülések szerint a magyar kormány további Gripen vadászbombázók beszerzéséről tárgyal a svéd gyártóval

A legújabb Gripen vadászbombázókat veheti meg Magyarország – megmutatjuk,...

Átadta a Mol a kecskeméti stratégiai kerozintárolót, a beruházás részleteiről Szabó Szabolcs Pál, a cég csoportszintű értékláncmenedzsmentjének ügyvezető igazgatója beszéllt..

Gigantikus üzemanyag-tároló épült Kecskeméten: meghétszereződött a kerozintartalék Átadták pénteken a...

Magára talált a forint, nagyot erősödött a hosszú hétvégén..

Az elmúlt napokban a forint erősödése a 388-as és...
Megszakítás