Megint megmutatta a tartását a nemzeti csapat: közönség nélkül, a rettenetes járvány közepén is felvette a küzdelmet a jóval erősebb Lengyelországgal.

Bár a magyar válogatott kétszer is vezetést szerzett, a végén Lewandowski belőtte az egyenlítőgólt. Kezdésnek ez így sem volt rossz: hatgólos döntetlent játszott a csapat a világbajnoki selejtezősorozat első meccsén, s bár nem volt messze a győzelem, erre a teljesítményre igenis büszkék lehetünk.

Sokáig emlékezetes, elképesztő meccset játszott egymással a magyar és a lengyel válogatott a világbajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Ezeréves barátaink papíron más szintet képviselnek most a futballban, és ez még akkor is igaz, ha nemzeti csapatunk az utóbbi években azért már egészen más minőséget képvisel.

Szerencsére. Ez meg is látszott – felvették a harcot Szalai Ádámék az erősebb ellenféllel.

Sallai Roland: már klasszis

A Bundesligában a szemünk előtt fejlődő, egyre jobb és jobb Sallai Roland már a meccs elején igazolta klasszisát: Fiola hatalmas labdájával kilépett és higgadtan lőtt a rövidbe (1–0). Rossi erre a mérkőzésre is remekül megszervezte a csapatot, ennek megfelelően nem látszott a várt különbség, és előnnyel mentünk a félidőre. A szünet után előbb folytatódott a tündérmese: Szalai Ádám nagyjából egy év után újra gólt lőtt a nemzeti csapatban, olyat, ami a lényege: harcosat. 2–0! Csapatkapitányunk elképesztő időszakon van túl, miután kiállt önmagáért és a játékostársaiért, előbb közellenség, majd hős lett a Mainznál, ahol mostanában újra egyre több lehetőséget kapott. Sokan már régen kikövetelik őt a válogatottból, szerencsére hiába: nagy szükségünk van a hozzáállására és a mentalitására.

Sokkoló lengyel ébredés

Más kérdés, hogy sajnos nem dőlhettünk hátra, és a lengyelek is „felébredtek”: gyakorlatilag pillanatok alatt szépítettek, majd egyenlítettek (2–2). De nem volt még vége: a hajrára érkezve Szalai egy kavarodás után okosan a kapu elé ívelt, ahol érkezett Willi Orbán, hogy újra megszerezze a vezetést (3–2)! Mi lesz még itt – gondoltuk. Sajnos az, hogy Lewandowski is megvillant: a Bayern világklasszisa nagy góllal egyenlített (3–3). Mi lesz a vége?

Mentünk a győzelemért, de a döntetlen is több a semminél, sokan aláírták volna már ekkor az egy pontot. Ami meg is maradt. A két együttes egy-egy pontot szerzett a selejtezősorozat első fordulójában, és bár lehetett volna ez három is (a részünkről), a pohár azért mégis inkább félig tele van. Továbbra is van csapatunk!

PS

Hirmagazin.eu