Hirmagazin
Image default
Időjárás

Fordul az időjárás, jön a saras eső is – térképek..

A hét elején sok felhőre számíthatunk, és elszórtan poros, saras eső, záporeső is előfordulhat.

Hétfőn jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

időjárás,eső,szél,szélvihar,saras eső,napsütés,térképek,Hirmagazin.eu
időjárás,eső,szél,szélvihar,saras eső,napsütés,térképek,Hirmagazin.eu

Kedden többnyire borult lesz az ég, majd a nap második felében dél, délnyugat felől elkezdhet szakadozni, csökkenni a felhőzet, délnyugat felé haladva egyre nagyobb eséllyel a nap is előbukkanhat. Estétől határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. A nap első felében még többfelé, délután már inkább csak néhol alakulhat ki kisebb eső, zápor. A délies szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 9 és 14, délután általában 16 és 23 fok közötti értékre számíthatunk, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb maximumok valószínűek.

időjárás,eső,szél,szélvihar,saras eső,napsütés,térképek,Hirmagazin.eu

A hét közepén átmenetileg visszatér a csapadékmentes, meleg tavaszi idő, azután ismét jön esőt és lehűlést hozó front.

Facebook-post/képek

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. április 29-én az Ő névnapjukat és a április 29-én születettek születésnapját ünnepeljük!  (Időjárás ma és a napokban..) .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. április 27-én az Ő névnapjukat és a április 27-én születettek születésnapját ünnepeljük!  (Időjárás ma és a napokban..) .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. április 26-án az Ő névnapjukat és a április 26-én születettek születésnapját ünnepeljük!  (Időjárás ma és a napokban..) .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza