Home Főhírek Gazdaság Figyelje ügyfélkapus, cégkapus tárhelyét! Pórul járhat, ha nem teszi

Figyelje ügyfélkapus, cégkapus tárhelyét! Pórul járhat, ha nem teszi

Idén január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtt intézhető ügyek (ideértve az adóval, illetékkel, jövedékkel és vámmal kapcsolatos ügyeket) valamennyi adózó, illetve ügyfél számára teljes egészében, a teljes eljárási folyamatban elektronikus úton intézhetővé váltak. Ez azonban nemcsak könnyebbséget jelent az adózók számára, hanem kellemetlen meglepetéseket is tartogat.

Egyrészt bizonyos esetekben az elektronikus kapcsolattartás kötelezővé vált, másrészt elektronikus kapcsolattartás esetén nemcsak az adózó küldi elektronikus úton az iratait, de az adóhatóság is, ezért fokozott figyelmet kell fordítani az elektronikus kapcsolattartással érintett tárhelyekre érkező küldeményekre, tekintettel arra, hogy ezek kézbesítése éppúgy kötelezettséget válthat ki, mint a postástól átvett levél.

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) a korábbi szabályozásnál tágabb adózói kör számára teszi kötelezővé az elektronikus kapcsolattartás alkalmazását. A hatályos jogszabály négy adózói kört nevesít: a havi adó- és járulékbevallás benyújtására, az áfatörvény szerinti összesítő nyilatkozat, illetve összesítő jelentés benyújtására, vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (Eüsztv.) alapján elektronikus ügyintézésre köteles adózókat.

Utóbbi jogszabály január elsejétől alkalmazandó rendelkezése értelmében főszabály szerint elektronikus ügyintézésre köteles az ügyfélként eljáró belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, mely kategóriába összesen harminc szervezettípust sorol a jogszabály értelmező rendelkezésében hivatkozott polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, így egyebek között a gazdasági társaságokat, az ügyvédi irodákat, az egyéni vállalkozókat, alapítványokat. Fontos továbbá, hogy az ügyfél jogi képviselője is elektronikusan adhatja be az ügyfél nevében előterjesztendő beadványait.

Az Eüsztv.-ben meghatározott gazdálkodó szervezetek úgynevezett cégkapu nyitására kötelezettek. A cégkapu biztonságos kézbesítési szolgáltatási címnek minősülő, elektronikus tárhely. A cégkapu tekintetében az adóügyek vonatkozásában a jogalkotó – felismerve a szabályozás generálta új ügyintézési szokások kialakításához szükséges időigényt, valamint az adóügyek számosságát és nagyságrendjét (és talán az adóhatóság cégkapus küldemények fogadásával, feldolgozásával kapcsolatos felkészültségét is) – a gazdálkodó szervezetek számára átmeneti időszakot biztosít, így 2018. december 31-éig még ügyfélkapus tárhelyüket is használhatják az elektronikus kapcsolattartásban.

Forrás: adozona.hu

Képek: bekesijarasok.hupixabay.comMeches cégcsoport

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version