Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Figyelem! Rendőrségi felhívás!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt a 14010/736/2025. bűnügyi számon folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy egy ismeretlen rendszámú járművel 2025. március 27-én 11 óra körül Kaposvár külterületén a 67-es számú főúton kihelyezett jelzőtábla tartó oszlopot kidöntötte, a rajta lévő „Előzni tilos!!” „Megállni tilos!” és 70 km/h-ás sebességkorlátozó táblákat eltulajdonította, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett – tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Forrás

Rendőreink mindennapos áldozatvállalását köszönjük! Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Figyeljünk az idősekre, mert a csalóknak mindegy, kit csapnak be! .. Itt egy szomorú, balatoni rémtörténet, ahol összesen kb. 15 millió forintnak megfelelő készpénzt és értékeket vett el a fiatalabb nő a szállásadó 91 éves nyugdíjastól!

Géza

146 autó tűnt el egy kenderesi udvaron

Géza

Az egész ország őt keresi: zuglói otthonából tűnt el a 17 éves Dénes, azóta se adott életjelet magáról .. Oszd meg!

Géza