Home Főhírek Belföldi hírek Ferenc pápa: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ferenc pápa: „Isten, áldd meg a magyart!”

Legyen a kereszt számotokra a híd a múlt és a jövő között

– mondta Ferenc pápa a Hősök terén tartott szentmisét lezáró úrangyala imádság során, és köszönetet mondott Magyarország népének. Isten, áldd meg a magyart! – zárta szavait a Himnuszt idézve a szentatya.

Mindenki ezt olvassa most!

Az eucharisztia jelentése: „hálaadás” – emlékeztetett a statio urbis szentmise végén mondott úrangyala imádság során Ferenc pápa, és köszönetet mondott „a nagy magyar keresztény családnak”, amelyet – mint fogalmazott – szeretne magához ölelni.

– Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek, Magyarország népe – mondta a pápa, és felidézte, hogy a himnusz, amely végigkísérte a kongresszust, úgy szól: „A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga”. – Ezt kívánom nektek: legyen a kereszt számotokra a híd a múlt és a jövő között

– fogalmazott Ferenc pápa.

A szentatya kijelentette: – A missziós kereszt, ennek a kongresszusnak a szimbóluma ösztönözzön arra benneteket, hogy életetekkel hirdessétek az evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert. A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden ember vágyik.

Mindenki ezt olvassa most!

Az ima végén a pápa emlékeztetett: régen a magyarok tiszteletből nem mondták ki Mária nevét, hanem úgy szólították meg, mint a királynét.

– A Boldogasszony, régi nagy pátrónátok kísérjen és áldjon meg benneteket! Áldásom innen, ebből a nagy városból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket. Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!

– mondta Ferenc pápa.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Exit mobile version