Home Főhírek Külföld Ferenc pápa: A béke mindenki elsőrendű felelőssége!

Ferenc pápa: A béke mindenki elsőrendű felelőssége!

59424d4a8d8447fb9f0502a3fdba3e29

Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól.

Hagyjuk, hogy Krisztus békéje belépjen életünkbe, szívünkbe, otthonunkba – hangoztatta a katolikus egyházfő, aki szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit. Az első helyre a mártír Ukrajna került, melyet szavai szerint a kegyetlen és értelmetlen háború erőszaka és pusztítása ért el.

Mindenki ezt olvassa most!

 Válasszuk a békét, hagyjunk fel az izmok fitogtatásával, miközben az emberek szenvednek!

– hangoztatta, és arra szólította fel a nemzetközi politikát, hallja meg az emberek békekiáltását.

Ferenc pápa kijelentette, szívében hordozza az ukrán áldozatokat, a több millió menekültet, a szétszakított családokat, az egyedül maradt időseket, a megtört életeket, a földig rombolt városokat. Az árvává vált és a háború elől menekülő gyermekek tekintetére emlékeztetett és mindazokéra, akik szintén gyerekként éhen halnak, nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást, visszaélések áldozatai, vagy megtagadják tőlük az élethez való jogot.

Ferenc pápa bátorító jelzésnek nevezte, hogy egyének és közösségek egész Európában befogadják a menekülteket és migránsokat. Békés együttélést és testvériséget sürgetett a Közel-Keleten, a Szentföldön, Libanonban, Szíriában és Irakban, valamint a térségben élő keresztények számára. Tűzszünetért fohászkodott Líbiában, megbékélésért Mianmarban, a humanitárius válság sújtotta Afganisztánban és az afrikai kontinens számos országában, kiemelve a Száhel-övezetet, Etiópiát, a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Dél-Afrika áradásoktól sújtott területeit. 

A koronavírus-járványban különösen érintett Dél-Amerikában a bűnözés felszámolását sürgette, Kanadában pedig az igazság közös keresését a múltban az egyháztól szegregált őslakossággal.

Mindenki ezt olvassa most!

Minden háború következményekkel jár az egész emberiség számára, a gyász, a menekültek drámája, a gazdasági és a már most tapasztalható élelmiszer-válság miatt – mondta a pápa.

A béke lehetséges, kötelesség, a béke mindenki elsőrendű felelőssége

– hangoztatta az egyházfő.

Beszéde után latinul adta áldását a városra és a világra (Urbi et Orbi). Szavait a Vatikán közlése szerint csak a Szent Péter téren 55 ezren hallgatták, de a tömeg sűrűn állt a térre vezető egész sugárúton. Tavaly húsvétkor a pápa a hívők nélküli bazilikában mondta el beszédét, amelyet interneten közvetítettek. Vasárnap délelőtt a pápa a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatta be az ünnepi misét, melyen egy ukrán delegáció is részt vett, valamint ukránul is imádkoztak.

Borítókép: Ferenc pápa húsvétvasárnapi misét pontifikál a római Szent Péter téren 2022. április 17-én (fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Forrás: Magyar Nemzet

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version