Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Fémállvány dőlt két gyerekre egy pesterzsébeti iskolában

Fémállvány dőlt két gyerekre egy pesterzsébeti iskolában

Fémállvány dőlt két gyerekre egy pesterzsébeti iskolában © Technológia: Index.hu

Rádőlt egy fémállvány két 15 éves lányra a Pesterzsébeti Technikumban, mindketten súlyosan megsérültek.

A gyerekeket kórházba szállították és megműtötték, egyiküket kétszer is. A rendőrség az ügyben nyomozást indított.

A baleset december 6-án nem sokkal reggel nyolc óra után történt a testnevelés órán. A Pesterzsébet Technikum tornatermében egy fémállvány dőlt rá két 15 éves lányra, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Az egyik lány koponya-, combcsont és bokatöréssel szállították kórházba, míg a másik lánynak a lába tört el. Mindkét gyereket műtötték, egyiküket kétszer is.

Pillanatnyilag mankóval, járókerettel tudnak közlekedni

– mondta az egyik lány ismerőse az RTL Híradónak. A szülők elmondása szerint hosszú rehabilitáció vár a gyerekekre, és reménykednek benne, hogy maradandó sérülés nélkül vészelik át.

A legfrissebb hírek itt!

Úgy tudják, a szóban forgó fémállvány rendszeres használatban van, azt használják ha égőket kell cserélni, vagy ablakot nyitni. A Híradó szerint az iskola honlapján lévő bemutatkozó videóban is látható, a tornaterem sarkában álló állvány az, ami rádőlhetett a gyerekekre.

Azt egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet. Az intézmény szerint az iskola a tanulók számára pszichológiai segítséget nyújt, valamit hivatalos vizsgálat is folyik az ügyben, illetve mielőbbi felépülést, gyógyulást kívánnak a tanulóknak.

index, hirado

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version