Home Főhírek Belföldi hírek Fellélegezhetnek: néhány nap alatt megmentették az emberek a kilakoltatás előtt álló, kilenc...

Fellélegezhetnek: néhány nap alatt megmentették az emberek a kilakoltatás előtt álló, kilenc gyermekes családot – jókora összeg jött össze

Fotó: Isza Ferenc

Elképesztő összefogás jött létre azért a kilencgyermekes, zsámboki családért, akiket a kilakoltatás réme fenyegetett. Szalai Kriszta színésznő indított gyűjtést értük, sőt, háromszázezer forintot maga is felajánlott nekik, így néhány nap alatt eloszlottak a fellegek a család feje felett.

A családban az egyik gyermek down-szindrómás. Lakásukon hitel is volt, nemfizetés miatt már árverezték volna szerény hajlékukat – írja a hvg.hu.

Szalai Kriszta színésznő május elején, a Facebookon szólította fel az embereket az összefogásra, néhány napja pedig már azt írta ki, hogy 11,3 millió forint gyűlt össze. Ezzel a hitelt is ki tudják váltani, és új lakást is kapnak. Emiatt a gyűjtést leállította a színésznő, de a Klubrádiónak azt mondta,, elképzelhető, hogy civil alapot hoznak létre, és mobilházakat fognak építeni a szükséges helyeken.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Isza Ferenc

 

Exit mobile version