Home Főhírek Időjárás Felhőszakadással érkezik a hidegfront, mutatjuk hol

Felhőszakadással érkezik a hidegfront, mutatjuk hol

felhőszakadással érkezik a hidegfront, mutatjuk hol

Nemsokára berobban az igazi kánikula, a hétvégén csodás nyári időnk lesz.

Csütörtökön eleinte marad a napos időjárás, majd délutántól egyre több gomolyfelhő érkezik, és nyugat felől többfelé alakul ki zápor, zivatar. 29-30 fok köré melegszik a levegő. Az északnyugati szél estétől megerősödik.

A délutáni óráktól egy érkező hidegfront hatására nyugat felől megnövekszik a zivatarok kialakulásának a valószínűsége. Zivatarokra tehát kezdetben a Dunántúl nyugati felén, majd később már keletebbre is, az ország középső harmadán és az Északi-középhegységben is számítani kell.

Fotó: OMSZ

Pénteken többórás napsütés várható, de a keleti tájakon még több gomolyfelhő jelenik meg az égen, és itt újabb zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél délelőtt még erős lesz. 24-26 fok körüli értékeket mérhetünk.

Egész hétvégén igazi nyári időre van kilátás sok napsütéssel, és ismét egyre melegebb idővel: szombaton 27, vasárnap már 30 fok körül alakulhat a maximum. Bátran tervezhetünk kinti programokat – írja a Köpönyeg.

 

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Exit mobile version