Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Feldaraboltak egy angyalt Kőbányán

Egy kőbányai idősek otthonából érkezett bejelentés péntek reggel, hogy az udvar szökőkútját díszítő angyalt az éjszaka ellopták.

A nyomozók forró nyomon kezdték meg a szobor keresését, így jutottak el egy színesfémátvevő telepre,

ahol azonban már csak az angyal feldarabolt részeit találták meg.

A nyomozók a telepen dolgozók kihallgatása és a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosítani tudták a két budapesti férfit, akik a szobor darabjait leadták. A rendőrök a 24 éves B. Gergő Zsoltot és a 66 éves M. Árpád Sándort X. kerületi otthonaikban elfogták és előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki B. Gergő Zsoltot és társát, velük szemben a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a kerületi rendőrkapitányság folytatja le.

police.hu

Kapcsolódó hírek

50 km/óra helyett 128 km/óra sebesség, lakott területen, a közigazgatási bírság 468 ezer forint, .. de talán be kellett volna vonni a szabálysértő vezetői engedélyét pár évre… Neked mi a véleményed erről?

Géza

Erdőben találtak rá túrázók a tavaly novemberben eltűnt BV-dolgozó holttestére. Az áldozat a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozója volt..

Géza

Halálos áldozata és számos sérültje van annak a balesetnek, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszláron, egy vasúti átjáróban történ (18+)

Géza