Legyen szó bármilyen üzletről vagy vállalkozásról, a stabil pénzügyi háttér mindennek az alapja. Ahogy épp könyvelőre is szüksége van minden cégnek, sőt, talán az egyik legfontosabb szerepkör. Az biztos, hogy aki ma pénzügyi végzettséget szerez, kinyílik előtte a világ – de a munkaerőpiaci lehetőségek kapuja biztosan. Ráadásul nem is mindig kell diploma, hiszen egy-egy jó képzés vagy tanfolyam – mint például a mérlegképes könyvelő – szó szerint aranyat ér a piacon.
Könyvelő, számviteles, kontrollingos, pénzügyes – a főváros mellett a vidéki Magyarországon is nagy erőkkel keresik a jó szakembereket
Amikor pénzügyi munkakörőkről beszélünk, sokszor a nagy irodaházak, bankok és vállalatok jutnak eszünkbe, ami érthető is. Persze nem titok, hogy a legtöbb lehetőség ebből fakadóan is az olyan nagyvárosokban koncentrálódik, mint amilyen Budapest is. Ami viszont szintén igaz, hogy vidéken éppúgy szükség van a könyvelőkre és pénzügyesekre, mint a fővárosban.
A szekszárdi régió pedig nem csupán borairól, hanem cégeiről és élhetőségéről is ismert – de épp a borászatoknak is szüksége van könyvelőkre és pénzügyi szakemberekre, ha már itt tartunk. Amennyiben érdekel egy pénzügyi ügyintéző állás Szekszárd városában, a helyi álláskereső szekszardallas.hu oldalán számos lehetőséget találsz.
Üzleti diploma, OKJ-s képesítések, mérlegképes könyvelő – hasznos képzések és tanfolyamok indulnak országszerte!
Remek dolog a pénzügyi vagy üzleti diploma, főként akkor, ha az ember egy-egy szakterületre is orientálódik mellette. A hazai könyvelő és pénzügyes OKJ képzések és tanfolyamok színvonala azonban igen minőségi, és az egyes intézményeknél (pl. Penta Unió) végzettek a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudják a tanultakat. A cégek pedig végső soron azt az embert keresik, aki megoldja a feladatokat, és nem azt, aki a legtöbb papírt tudja felmutatni. Egy-egy munkakörhöz azonban elengedhetetlen a megfelelő képesítés.
Szép és jó dolog a papír, de gyakorlat teszi a mestert – használd ki a szakmai lehetőségeket!
A legfontosabb tehát, hogy egyensúlyt teremtsünk, és már akár a tanulmányok vagy épp továbbképzések alkalmával is szerezzünk gyakorlati tapasztalatot az elméleti oktatás mellett. Ez nemcsak abban segít, hogy könnyebben elhelyezkedj a munkaerőpiacon, hanem abban is, hogy magabiztosabban mozogj a szakmádban. Egy gyakornoki pozíció, részmunkaidős állás mind remek lehetőség arra, hogy valós problémákkal találkozz. A pénzügyi világ ráadásul folyamatosan változik, ezért fontos, hogy mindig naprakész maradj, figyeld az iparági trendeket és fejleszd a digitális készségeidet. Az adózási szabályok, számviteli előírások és pénzügyi szoftverek ismerete pedig további olyan pluszt jelent, ami vonzóvá tesz a munkaadók számára. Ha pedig már van némi tapasztalatod, még könnyebb lesz előre lépni és magasabb pozícióba kerülni.