Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Évi 40-50 súlyos támadás éri a mentőket

Évi 40-50 súlyos támadás éri a mentőket

forrás: MTI

A szidalmazásokat, fenyegetéseket már nem is számolják – írta csütörtöki számában a Magyar Idők az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) kapott tájékoztatásra hivatkozva. A támadásokban a segíteni próbáló dolgozó meg is sérül.

Győrfi Pál szóvivő a napilapnak azt mondta, a támadók időnként jelentős anyagi kárt is okoznak, a támadások jelentős részét részeg vagy drogos emberek követik el. A lap felidézte, hogy tavaly novemberben egy vélhetően drogos fiatal hasba szúrta a rajta éppen segíteni próbáló mentőorvost, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Évi 40-50 súlyos támadás éri a mentőket
Illusztráció. MTI/Lakatos Péter

A mentőszolgálat minden esetben feljelentést tesz közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, amiért letöltendő börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság, erre már volt példa is.

A mentőket ért rendszeres támadások miatt, illetve azok megelőzése érdekében kötött megállapodást az OMSZ a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságával. Emellett szükség esetén az OMSZ mentőegységei a rádiókészülékük pánikgombjának megnyomásával jelezhetik, hogy bajba kerültek. Ilyenkor a központban látják, hogy éppen hol tartózkodik a jármű, és azonnal értesítik a rendőröket.

 

Exit mobile version