Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Engedély nélkül figyelhették meg Hadházy Ákost: a Belügyminisztérium közleményt adott ki

Engedély nélkül figyelhették meg Hadházy Ákost: a Belügyminisztérium közleményt adott ki

Hadházy Ákos állampolgári jogaira hivatkozva betekintést kért a Felderítő Főosztálytól az őt érintő iratokba, és a napokban fog lejárni a válaszadási határidő. A KNYF eddig egyetlen alkalommal sem tagadta, hogy vizsgálja az ügyet / Fotó: Fuszek Gábor
magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

A rendőrség a sajtót eddig a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) irányította, mert az ügyészség vizsgálódik az ügyben, ám érdekes módon a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium végül mégis úgy érezte, reagálnia kell az esetre.

„A tárca kénytelen sokadszorra leszögezni: országgyűlési képviselőt a rendőrség – így a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya – nem figyelhet meg, tehát nem figyel meg. A képviselők munkásságának figyelemmel kísérése a választópolgárok, és nem a rendőrség feladata” – írta szerda esti közleményében a Belügyminisztérium, amivel a Blikk cikkére reagált, amelyben lapunk kiderítette: az elmúlt években a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói engedély nélkül figyelhettek meg embereket, köztük Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.

A rendőrség a sajtót eddig a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) irányította, mert az ügyészség vizsgálódik az ügyben, ám érdekes módon a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium végül mégis úgy érezte, reagálnia kell az esetre. Eközben a KNYF szóvivője, Dr. Kovács Katalin szóvivője azt közölte lapunkkal, hogy az ügyészség egy másik, folyamatban lévő ügyhöz kapcsolódóan vizsgálja Hadházy érintettségét és esetleges megfigyelésének jogszerűségét is.

 

Hadházy Ákos egyébként állampolgári jogaira hivatkozva betekintést kért a Felderítő Főosztálytól az őt érintő iratokba, és a napokban fog lejárni a válaszadási határidő. Információi szerint más képviselő is érintett volt és erre most már komoly bizonyíték is van, amit a KNYF nem is tagadott egyetlen alkalommal sem.

„A Belügyminisztérium sajnálattal veszi tudomásul, hogy a média rendre az egyértelmű képtelenségek árnyékára figyel. (…) Figyelemre méltó, hogy ezeknek az ügyeknek a szereplői azonosak, állítólagos ügyeiket ugyanazok hozzák nyilvánosságra” – fogalmazott kissé homályosan a közlemény, arra utalva, hogy a tárca szerint nem zajlott engedély nélküli megfigyelés.

A Belügyminisztérium a közleményében még azt írta, a leplezett és a titkos információgyűjtésre alkalmas eszközök alkalmazásának szabályai Magyarországon egyértelműek, nyilvánosak, és azokat a tárca irányítása alatt álló szervek maradéktalanul betartják. Magyarországon a titkos információgyűjtés alapvetően bírói engedéllyel végezhető, de bizonyos esetekben elegendő az ügyészi engedély vagy az igazságügyi miniszter engedélye.

blikk

Hirmagazin.eu

 

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version