7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekMegszólalt a magyar erdők felelőse: így dől el a fák sorsa

Megszólalt a magyar erdők felelőse: így dől el a fák sorsa

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig

– erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem.

„Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak” – fogalmazott.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre.

Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa – ismertette. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben – tette hozzá.

Jelezte, az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra – mondta.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.

Nyitókép: Hirmagazin.eu
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem