8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldAz EU csúcsértekezlete megszavazta, hogy Ukrajna és Moldova is kapjon tagjelölti státuszt

Az EU csúcsértekezlete megszavazta, hogy Ukrajna és Moldova is kapjon tagjelölti státuszt

Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról. A döntéshez Magyarország sem támasztott feltételeket. Azonban a két országnak még hosszú utat kell megtennie a csatlakozási tárgyalások elkezdéséig.

Történelmi pillanatnak tartják az uniós vezetők azt, hogy az EU tagjelölti státuszt adott Ukrajnának. A 27 tagország vezetője a brüsszeli csúcstalálkozón így fejezte ki támogatását Kijev felé, miután Oroszország inváziót indított Ukrajnában.

„Ma egy nagyon világos üzenetet küldtünk, és ez összhangban van azzal, ahogy Európa reagál a konfliktus első napja óta. Gyorsan, történelmi léptékben és egységesen lépünk. Hat szankciós kör volt, volt gazdasági, katonai segítség Ukrajna számára és most egy politikai gesztust tettünk” – mondta Emmanuel Macron francia elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte a döntést, a Twitteren azt írta, ez egy egyedülálló, történelmi pillanat Ukrajna és az EU kapcsolataiban.

Magyarország az ülésen semmilyen feltételt nem támasztott Ukrajna tagjelöltségéhez – ezt Orbán Balázs miniszterelnöki tanácsadó közölte az Euronewsal. Brüsszelben Moldova tagjelölti státuszát is elfogadták. Moldova Ukrajnával határos és orosz csapatok állomásoznak a szakadár régiójában, a Dnyeszteren túli területen. A háború kezdete óta felpörgött az uniós bővítés folyamata. Azonban mindkét országnak rengeteg feltételnek kell megfelelnie a tárgyalások megkezdése előtt.

„Ezeknek az országoknak végre kell hajtaniuk a házi feladatukat, mielőtt továbblépnének a bővítési folyamatban. De biztos vagyok abban, hogy a lehető leggyorsabban haladnak majd és a lehető legkeményebben hajtják majd végre a szükséges reformokat” – mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök.

A legnagyobb kihívás a jogállamiság kérdése és a korrupció elleni harc lesz.

euronews

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem