Home Szabadidő Művészet Emmi: a színházak ötletes megoldásokkal álltak elő, például bábukkal

Emmi: a színházak ötletes megoldásokkal álltak elő, például bábukkal

Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra. Pótelőadásokkal, nagyobb játszóhelyekre való átszervezésekkel és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A védekezést segítő rendeletek maximális betartásával a színházak továbbra is várják nézőiket – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy a intézmények gyorsan reagáltak a szigorításokra, amelyben az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága online tájékoztatóval is segítette őket.

Mivel a nézőtereken csak minden harmadik szék foglalható, ezért korlátozni kell az eladható jegyek számát, a már értékesített jegyek, bérletek esetében gyors megoldásokra volt szükség. „Színházaink zökkenőmentesen álltak át. Ötletes megoldások, követendő példák születtek. Rendszeres tájékoztatással, regisztrációval, pótelőadásokkal és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok” – áll a közleményben.

Mint írják, például a kaposvári Csiky Gergely Színház az előre megváltott jegyek és bérletek alakulásával kapcsolatban folyamatosan informálja közönségét, az elmaradt előadások pótlásáról a jegyirodák tájékoztatják a nézőket. A színház munkatársai

az ülőhelyekre kihelyezett bábukkal segítik a biztonságos nézőtér kialakítását,

rendszeresen szellőztetnek, fertőtlenítenek és figyelnek egymásra.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

A budapesti József Attila Színház is teljes körű általános és személyre szabott tájékoztatással segíti nézőit. Az előre megváltott jegyeket igyekeznek a kategóriájának megfelelő helyre átszervezni.

A Békéscsabai Jókai Színház megnyugtatva nézőit biztosítja, hogy a koronavírus-járványt csökkentő minden intézkedést bevezetett és a lehető legnagyobb fegyelemmel viseltetik a közönség és a dolgozók védelme érdekében. Az Intimtér játszóterükre meghirdetett előadásokat átvitték a nagyobb befogadóterű Sík Ferenc Kamaraszínpadra. A kamaraszínpadra tervezett Hotel Mimóza című előadást pedig a nagyszínházban fogják játszani, azért hogy mind a 120 jeggyel, illetve bérlettel rendelkező néző, a 400 fős nagyszínházban biztonságban tudjon helyet foglalni – ismertetik a közleményben.

Mint kiemelik, az azonnali gyors és rugalmas átszervezés a közönség és a társulatok védelmét szolgálja, amelynek sikerességéhez elengedhetetlen a közönség rugalmassága is. A magyarországi teátrumok a színházigazgatók irányításával és a kormány előírásainak maximális betartásával védik nézőiket és dolgozóikat az esetleges koronavírus-megbetegedésektől.

Nyitókép: MTI/AP/Manu Fernández
infostart
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version