Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Emberölés áldozata lett egy eltűntként keresett nő, a nyomozók két férfit vettek őrizetbe – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nő holttestét még keresik (18+)..

Még tavaly májusban jelentették be egy VI. kerületi albérletben lakó 31 éves nő eltűnését, akit hozzátartozói akkor már több hete nem tudtak elérni – a tragédiáról az Infostart.hu írt.

A most megjelent rendőrségi beszámoló szerint az információk egyre inkább azt támasztották alá, hogy a nő bűncselekmény áldozatává válhatott.

Volt élettársát, egy 38 éves férfit vasárnap emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a gyanúsított a kihallgatás során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2024. április 7-én közös albérletükben olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe, majd a holttestet egy barátja segítségével elrejtette.

Segítőjét, egy 36 éves férfit bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe – tették hozzá, azzal együtt, hogy a BRFK kezdeményezte mindkét férfi letartóztatását.

A fővárosi rendőrök speciálisan kiképzett kutyával kutatták át azt a XVII. kerületi bokros-fás területet, ahol az elkövetők elrejthették a holttestet. A kereséshez a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat segítségét is igénybe vették, de a test egyelőre nem került elő.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

50 km/óra helyett 128 km/óra sebesség, lakott területen, a közigazgatási bírság 468 ezer forint, .. de talán be kellett volna vonni a szabálysértő vezetői engedélyét pár évre… Neked mi a véleményed erről?

Géza

Erdőben találtak rá túrázók a tavaly novemberben eltűnt BV-dolgozó holttestére. Az áldozat a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozója volt..

Géza

Halálos áldozata és számos sérültje van annak a balesetnek, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszláron, egy vasúti átjáróban történ (18+)

Géza