Home Szabadidő Bulvár Elszabadultak az indulatok! Nem akarják látni a nézők a TV2 sztárját

Elszabadultak az indulatok! Nem akarják látni a nézők a TV2 sztárját

TV2

Sőt, életveszélyes fenyegetést is kapott.

Mint már megírtuk, miután az Exatlon Hungary szerdai végjátékát megnyerték a Bajnokok két Kihívó lánynak kellett párbajoznia a döntőben maradásért. Az Exatlon nézői, Instagram-oldalának követői már a párbaj előtt is hangoztatták a véleményüket: ők bizony Bogit várják vissza, Vikinek kellene távoznia, mert botrányos, ahogyan Pap Dorcival Bogival szemben viselkednek. Miután a párbaj nem úgy alakult, mint ahogy azt a nézők várták, elszabadultak az indulatok a neten. Vikit és Dorcit haza akarják küldeni, de utóbbira annyira megharagudtak, életveszélyesen meg is fenyegették a kommentekben.

„Sikerült lelkileg kikészíteni az egyik esélyest a győzelemre. Gusztustalan amit ezek műveltek szegény Bogival. Dorci emberileg nulla, nem sportember, köze sincs hozzá… És most kiesett az, aki amúgy egy nagyon erős versenyző volt”– fogalmazott az egyik néző, akinek véleményével több százan értettek egyet.

„Egyszer meglátom itthon, úgy fejbe fogom rúgni…” – szólt hozzá valaki, amit egyre dühösebb kommentek követtek. „Ki jön megverni Dorcit meg Vikit? Nyomjunk egy lájkot. A szembeköpés is ér” – fogalmazott valaki, akinek hozzászólását majdnem kétezren kedvelték. Nem csoda, hogy a saját oldalain ki kellett kapcsolniuk a hozzászólások engedélyezését.

Pap Dorka / Fotó: tv2
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Exit mobile version