A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett.
A bál szépe – a Békés megyei Mezőkovácsházáról származó, hat éve Budapesten élő, 26 éves Tóth Kinga Zoé – idén diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetemen PR reklám és marketing szakirányon, és első alkalommal vett részt az Anna-bálon, ahová párja kísérte el.
Az első udvarhölgy a 19 éves kecskeméti Kanizsai Magdolna lett, aki szüleivel és párjával szintén elsőbálozóként érkezett az Anna-bálba. Elmondása szerint kiskorától követte a televíziós bálközvetítéseket, jövőre érettségizik a kecskeméti Katedra Gimnáziumban és a város NB II-es röplabdacsapatában versenyszerűen sportol.
A második udvarhölgy a 20 éves veszprémi Kovácsics Virág lett, aki elsőbálozóként párjával érkezett az Anna-bálra. Elmondta, hogy veszprémiként nyáron és télen is sűrűn jár Balatonfüreden, idén végzett a veszprémi Vetési Albert Gimnázium spanyol tagozatán és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szeretné folytatni tanulmányait.
Az Anna-bálon a résztvevők közül hagyományosan a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt – idén holtverseny miatt tizenhatot –, akik közül Roby Lakatos hegedűvirtuóz fellépése után a zsűri választotta ki a bál szépét és két udvarhölgyét. A bál királynője megújított motívumokkal díszített, egyetlen példányban készülő, Viktória-mintára épülő Royal Garden mintájú herendi vázát kapott, az udvarhölgyek pedig Rothschild- és Apponyi-mintás serlegeket vihettek haza.
A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak Balatonfüreden.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.
A balatonfüredi bálok hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket – Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.
Forrás: MTI