Home Tudástár Magyar találmányok Elfelejtheted a gipszet, ha beindul ez a zseniális, magyar projekt

Elfelejtheted a gipszet, ha beindul ez a zseniális, magyar projekt

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Forradalmasítaná a törött végtagok rögzítését Molnár Miklós ötlete.

Az informatikus Molnár Miklós két éve törte el a csuklóját, amit hagyományosan begipszeltek, ráadásul először rosszul, így több mint két hónapig kellett viselnie a kellemetlen rögzítést.

A Népszabadság cikke szerint a srác ekkor kezdett el gondolkodni, hogy miként lehetne ezt a 21. századinak közel sem nevezhető orvoslási technikát megkerülni. Már korábban olvasott a 3D nyomtatás segítségével elkészített törésrögzítőkről, így írt egy szoftvert, majd 3D nyomtatóval 12 óra alatt elkészítette a csuklójára passzoló rögzítést.

Mikor ezt akkori kezelőorvosa, a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti intézetében dolgozó Tóth Ferenc meglátta, nem tudta véka alá rejteni a csodálkozását. Mivel ő is gondolkozott már ilyenen, összedugták a fejüket, azóta közösen dolgoznak az eljárás fejlesztésén.

A cikk szerint reménykednek abban, hogy a projektjükhöz uniós kutatás-fejlesztési pályázat segítségével forrást tudnak szerezni. Ha ez megvalósulna, további, a traumatológiákon használható 3D-s gyógyászati eszközöket tervezhetnek, gyárthatnak és vethetnek klinikai próbák alá.

Az előzetes számítások szerint egy kisebb 3D-s csuklórögzítő ára tízezer, egy nagyobb, például törött boka rögzítéséhez szükséges hálós eszköz 15-20 ezer forintból kijöhet. Az eszköz néhány óra alatt elkészülhetne, miután beszkennelték a sérült végtagot, mindössze néhány tíz grammot nyomna, de sokkal tartósabb, valamint összehasonlíthatatlanul kényelmesebb lenne a gipsznél.

 

 

Exit mobile version