Home Főhírek Külföld Életét kockáztatva próbálta kimenteni a betegeket egy orvos az égő román kórházból

Életét kockáztatva próbálta kimenteni a betegeket egy orvos az égő román kórházból

roviden

Hatalmas tűz pusztított a kelet-romániai Karácsonkő város kórházában. A lángok az egészségügyi intézmény intenzív terápiás osztályán csaptak föl, ahol a koronavírusos betegeket is ápolják. Tízen meghaltak, legkevesebb heten válságos állapotban vannak.

A tűz okáról még nem lehet semmi biztosat tudni, egyesek szerint rövidzárlat okozta, de már olyan információk is előkerültek, hogy egy beteg mellé elhelyezett gyertya lobbantotta lángra az intenzív osztályt – mondta Száva Enikő a közmédia tudósítója az M1 Ma délelőtt című műsorában.

Hozzátette, a tűzben az egyik kórterem porig égett, az ott lévő betegek mind meghaltak. Az ügyeletes orvos, a 48 éves Catalin Denciu az életét kockáztatva próbálta megmenteni a betegeket, a védőruházat ráégett a testére, amit emiatt másod- és harmadfokú égési sérülések borítottak.

A hős orvost  Brüsszelbe szállították át, ott fogják majd kezelni.

A kórházban ápolt betegek egy részét Iasiba szállították, a koronavírussal fertőzött betegeket pedig egy Iasi megyei településre szállították.

Mivel a tűz pusztítása miatt a kórház intenzív osztálya nem használható, egy másik emelten igyekeznek kialakítani egy erre alkalmas helyet, illetve jelenleg is azon van a kórház vezetősége, hogy új lélegeztetőgépeket szerezzenek be.

A karácsonkői kórháztűz ügyében alakult válságstáb üléséről vasárnap hajnalban távozó Ludovic Orban miniszterelnök szerint még nem ismeretesek a tűz okai, meg kell várni a szakértői vizsgálat eredményét. Ugyanakkor hozzátette: annyit tudni, hogy az egyre terjedő koronavírus-járvány miatt a napokban bővítési munkálatok zajlottak a kórház intenzív osztályán.

A román média azt is kiderítette, hogy

a karácsonkői megyei kórházban nem kevesebb mint nyolc igazgató váltotta egymást az utóbbi évben.

Legutóbb azt követően mondott le az igazgató, hogy a sajtó megírta: órákig kell várakozniuk a Covid-gyanús betegeknek a hidegben a kórház előtt, amíg sorra kerülnek, hogy megvizsgálják őket.

Romániában az utóbbi három hétben megkétszereződött a koronavírus-fertőzések üteme, az egészségügyi ellátórendszer pedig az összeomlás határára került. A kórházak tele vannak, a felszabaduló ágyakat percek alatt elfoglalják, az egészségügyi személyzet túlterheltségre panaszkodik. A szaktárca legutolsó – november eleji – közlése szerint országszerte mintegy 1250 ágy áll rendelkezésre a Covid-kórházak intenzív osztályain. A szombati helyzetjelentés szerint ezek közül 1172 volt foglalt.

mti, M1

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version