Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Eldőlt az atlétikai vb sorsa

Megjelent a kormányhatározat, amelyből kiderül, teljesülhetnek a főváros feltételei.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésével kapcsolatos kormányhatározat, amellyel a kormány lényegében teljesítette a Fővárosi Közgyűlés feltételeit Ezzel eldőlt, hogy három és fél év múlva Budapest adhat otthont a vb-nek.

A kormányhatározat szerint a Fővárosi Közgyűlés javaslatai – a főpolgármester megfogalmazása szerint szerint követelései – egybeesnek a kormány szándékaival, ezért a miniszterelnök

felhívja a Közgyűlés javaslataiból fakadó kormányzati feladatok végrehajtására

a feladatkörükben érintett minisztereket és a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost.

A rendezés jogát egy éve nyerte el a magyar főváros. Az októberben megválasztott új főpolgármester, vezette közgyűlés azonban feltételekhez kötötte az ehhez szükséges atlétikai stadion megépítését.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy ha a kormány nem fogadja el az elsősorban a budapesti egészségügyi ellátás javításáról szóló feltételeit az év végéig, nem lesz világbajnokság.

Nyitókép: MTI Fotó
infostart, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Molnár Attila szenzációs előzése, magyar világbajnoki bronzérem váltóban! Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez! – képek, videó

Ádám Petra

Kínai Nagydíj: Hamiltont és Leclerc-t kizárták, egy harmadik pilóta is így járt Kínában

Ádám Petra

Gera Zoltán 25 év után lesz újra ellenfél a Ferencváros pályáján

Géza