Hirmagazin
Image default
Bulvár

Egymilliárd forintot várt az intenzíven fekvő Stadler József

Hatalmas összeget várt agyvérzése előtt Stadler József, ami megoldhatta volna életét és amelyből kifizethette volna adósságait.

Szerda este rohammentő vitte kórházba Stadler Józsefet, előtte éppen könyvét dedikálta Solton a Kurta Kocsma nevű italozóban. A teraszon lett rosszul, lefordult a székről és eszméletét vesztette. Ezt megelőzően jó hírt kapott: jött a telefon, egy bőrönd pénz vár rá.

A Ripost utánajárt, hogy mi okozhatta, hogy Stadler agyvérzést kapott. Első utunk Soltra vezetett, ahol a helyiek még most is értetlenül állnak a történek előtt. Józsi bácsit mindenki ismeri és szereti, így – bár nem jelentette be, hogy könyvdedikálást tart – szívesen fogadták az ivóban. Kikérte a szokásos pálinkáját és nagy mosollyal várta a vevőket, remélve, hogy elkapkodják A Stadler story  című kötetet. De váratlanul rosszul lett.

Egymilliárd forintot várt az intenzíven fekvő Stadler József 1

A vendégek rögtön jelezték, hogy baj van, és hamarosan megérkezett a mentő is, ami kórházba száguldott vele

– mondta el  a vendéglő egyik dolgozója.

Lapunk azt is kiderítette, Stadler Józsefet a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályára szállították, ahol folyamatos megfigyelés alatt tartják.

Egymilliárd forintot várt az intenzíven fekvő Stadler József 2

Információink szerint Stadler nincs jól, ez már a harmadik agyvérzése volt, nemrégiben pedig hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála az orvosok, és a szíve is rendetlenkedett. Talán az üzletember nem figyelt az intő jelekre, de arra biztosan nem volt felkészülve, hogy egy nagyobb összeg üti a markát, amelyből új életet kezdhet…

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

Kapcsolódó hírek

​Emma Heming Willis, Bruce Willis felesége és gondozója, a közelmúltban megosztotta gondolatait Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa tragikus halálával kapcsolatban..

Géza

Gene Hackman gyerekei semmit sem kapnak a milliárdos örökségből, mert apjuk a feleségére hagyott mindent..

Géza

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra