Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Egy újabb eredményes NAV-akció: „Kőkemény NAV-revizorok” címmel a cikket az alábbiakban olvashatjátok el..

Cégek és egyéni vállalkozók összefonódására bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számlaadatok vizsgálatakor, a revízió feltárta a fiktív számlázási láncot, amelyben az adókijátszás összege több mint 70 millió forint volt – írta az Infostart.hu, és a cikk az alábbiakban folytatja:

A NAV azt közölte, hogy az összefonódás célja az adóminimalizálás, a fiktív számlázás volt.

Több egyéni vállalkozó csakis két kft.-nek számlázott rakodási tevékenységről. A két kft.-nek ugyanaz volt a tulajdonosa, az alvállalkozói pedig mind rokonokból és ismerősökből álló egyéni vállalkozók.

Tényleges tevékenységük azonban nem a rakodás volt, hanem a rakodásról szóló fiktív számla kiállítása

– írták.

A számlát még az online számla rendszerébe is feltöltötték, sőt határidőben és szabályosan benyújtották áfabevallásukat is, a költségvetésnek ugyanakkor egy forintnyi áfát sem fizettek. Minden számla készpénzes volt, és jellemzően a készpénzben fizethető legmagasabb összegről, másfél millió forintról szólt – olvasható.

Az ellenőrzés a két kft.-nél 73 millió forintnyi adókülönbözetet állapított meg. Az eljárás még folyamatban van, az adóbírság mértéke várhatóan 200 százalék lesz.

A revízió megkezdése után az adózók változtattak gyakorlatukon: saját munkavállalókat foglalkoztatnak munkaviszonyban vagy alkalmi munkavégzéssel. Havonta a korábbi átlagos áfafizetési kötelezettség tíz-húszszorosát, a foglalkoztatottak utáni adók és járulékok öt-hétszeresét szerepeltetik bevallásaikban – tudatta közleményében a NAV.

Címválasztás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

50 km/óra helyett 128 km/óra sebesség, lakott területen, a közigazgatási bírság 468 ezer forint, .. de talán be kellett volna vonni a szabálysértő vezetői engedélyét pár évre… Neked mi a véleményed erről?

Géza

Erdőben találtak rá túrázók a tavaly novemberben eltűnt BV-dolgozó holttestére. Az áldozat a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozója volt..

Géza

Halálos áldozata és számos sérültje van annak a balesetnek, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszláron, egy vasúti átjáróban történ (18+)

Géza