18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságDurva áremelés jön a hazai henteseknél: húzós árakra készülhetnek a magyarok..

Durva áremelés jön a hazai henteseknél: húzós árakra készülhetnek a magyarok..

Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfitermékek ára. A Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója szerint január vége felé, kora tavasszal és nyáron várhatóak az árak növekedése.

Mindemellett a sertéshús is drágulni fog idén, mert a következő időszakban a takarmányárak is be fognak épülni az árakba.

Még több gazdasági hír itt!

Zsebbenyúlós lesz az idei év a magyarok számára, mind a baromfiból készült termékeket, mind a sertéshúsokat illetően komoly áremelkedések várhatóak 2022-ben. A Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója szerint várhatóan három lépcsőben, összességében pedig 25-30%-kal emelkedhet idén a baromfitermékek ára – olvasható a HVG.hu oldalán.

Ezt több lépcsőben fogja megvalósítani a kereskedelem, vélhetőleg január vége felé, egy pedig majd a kora tavaszi időszakban várható, és még valószínű, ekkor is szükség lesz, nyári, nyár eleji áremelkedésre

– mondta Csorbai Attila, aki a jelenséget a megnövekedett takarmány- és rezsiköltségekkel magyarázta.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a sertéshús is drágulni fog, mivel a sertéságazatban nőttek a takarmányárak. Éder Tamás elmondta, hogy a következő fél év, háromnegyed év, egy év során, ez a növekvő takarmányozás önköltsége szép lassan beépül majd az élősertés árába, és ez szép lassan meg fog jelenni a piacon, valószínűleg a fogyasztói árakban is.

agrarszektor

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work