Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Döbbenetes, pánikot keltő eseményekről számolt be a napokban egy Budakeszin élőédesanya. Mint mondta, egy gyanús, szakállas férfi tért be a helyi Pitypang Óvodába, ahol egy kisgyermeket akart elvinni.

Egy 50-60 év közötti, teltebb, szakállas férfi szeretett volna egy óvodás kisfiút elvinni úgy, hogy a gyermek személyes adataira(!) hivatkozott. Az óvónőknek ismeretlen volt a férfi, illetve a kisgyermek, akit el akart vinni, éppen beteg volt és a szüleivel otthon tartózkodott 

– idézte az édesanyát a Budakeszi Hír. Az ijesztő eset azonban nem sokkal később egy másik helyi intézményben, a Szivárvány Óvodában is megismétlődött, csak ott már egy kisgyerek kezét fogta meg a vélt gyerekrabló:

Ugyanilyen személyleírással egy másik kisgyermek kezét próbálta megfogni, és a Szivárvány Óvoda elől elvinni a napokban, de megakadályozták a szülők

 – tette hozzá az anya.

Géczi Bea is megrémült a hír hallatán

2a1c3069dd994c019b237b0d42f41f20
Géczi Beát, Szegedi Feco kedvesét, aggodalommal töltötte el a hír (Fotó: Géczi Bea)

A riasztó hírt Géczi Bea, Szegedi Fecsó kedvese is megosztotta az Instagramon, nem véletlenül! A sztáranyuka alapból paramaminak tartja magát, valamint élénken él az emlékezetében az a nap, amikor volt párjaMandula Ádám próbálta meg elvinni közös fiukat, Medoxot egy gyerektáborból.

„Bár erről az ügyről kiderült, hogy félreértés, nagyon parázok ettől, hogy a gyerekemmel hasonló történik. Ezért tettem ki én is az Instagramra az ovi felhívását, össze kell tartani! Bár Medox a XI. kerületi oviba jár, sosem lehet tudni, hol fordulnak elő hasonlók. Néhány évvel ezelőtt én is átéltem hasonló félelmet, de kiderült, hogy a volt párom, Ádám végül nem is akarta elrabolni a fiunkat. Megnyugodtam, amikor kiderült az igazság a gyorsan terjedő hírrel kapcsolatban” – mondta a Ripost-nak Bea.

Kiderült, rémhír az egész

A hír, bár futótűzként terjedt Budapest-szerte, igencsak különös fordulatot vett. Ugyanis kiderült, hogy bár valóban megtörtént a bejelentés az ügyben, de szerencsére gyermekrablási kísérlet helyett egy félreértés történt:

Egy férfi valóban érkezett 2023. november 6-án délután egy kisfiúért az óvodába, ám először rossz csoportban kereste. Az abba járó, azonos keresztnevű gyermek nem volt jelen, ezért a férfi elment – egészen addig a csoportig, ahol az általa keresett kisfiút megtalálta, majd a szülők előzetes hozzájárulásával mozgásfejlesztésre vitte

– közölte a Ripost kérdéseire a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Figyelem! Eltűnt Shawky Melinda .. Aki látta, vagy a 18 éves leány hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Figyelem! Eltűnt Sümegi Mónika! .. Aki látta, vagy hollétéről információval tud szolgálni, hívja bármelyik rendőri számot, vagy a cikkben található telefonszámok bármelyikét! .. Ne késlekedj, az időben érkezett telefonhívás életet menthet!

Géza

Gyorshajtás és traffibox: Hősök az utakon – a rendőreink életeket mentenek nap mint nap

Géza