Curtis keményen kiállt Orbán Viktor mellett: „Ugye, nem gondolja senki komolyan?”

Dátum:

Curtis sosem rejtette véka alá a véleményét, ám nem mindig szól hozzá az aktuális közéleti témákhoz. Most azonban úgy érezhette, a napok óta tartó viták miatt neki is el kell mondani, mit gondol arról, ami jelenleg a világban és az országban zajlik.

Sőt, keményen megvédte a miniszterelnököt, szerinte ugyanis nem Orbán Viktor a hibás a világválságért az energiaszektorban.

Nagy port kavart az elmúlt napokban, hogy Curtis és Majka ismét külön váltak az előbbi által kihagyott villányi koncertet követően. A rapper határozottan kijelentette, hogy nem küzd olyan mértékű drogproblémákkal, mint egykor és fényévekre van attól az énjétől.

Viszont nemsokra rá elárulta, hogy Törőcsik András megemlékezése előtt is be volt állva, így rá kellett rúgni az ajtót, végül ennek ellenére is tiszteletét tette a búcsúztatón. Az előadó nem tervez visszavonulni a szakítás után, sőt, egyedül is folytatja a fellépéseit, ma például Balatonlellén hallhatják majd a rajongói.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Curtis a politikai nézeteiről is nyíltan vállalja a véleményét, korábban, a választások előtt is sokat sejtető fotót és szöveget osztott meg azzal kapcsolatban, hogy kire fog szavazni. Ezúttal az országban és a világban zajló jelenlegi helyzetre reagált hosszasan a 24 óráig elérhető Instagram-történetében.

Megvédte Orbán Viktort

Ugye most nem gondolja senki komolyan, hogy a miniszterelnök miatt van világválság az energiaszektorban… mert ugye az is megvan, hogy mindenhol megfizethetetlenné vált a villany és a gáz, csak máshol minimális kvóta sincsen az energiaárak csökkentésére…– fakadt ki a korlátolt ideig megtekinthető sztorijában, majd hozzátette:

„Elfogadom azt a véleményt, hogy valakinek nem szimpi a jelenlegi kormány, de ne legyünk már álszentek… Ha a hatalmas gyengülés miatt a forint 10%-ot gyengült (mert ezt is ismerjük be), akkor ugye senki nem akarja a hétszeres emelkedést az euró-forint viszonyítás számlájára írni. Akinek vicces a rezsicsökkentés, az kérje, hogy neki ne járjon és fizessen teljes árat, ahogy egyébként minden más országban kell…” – fogalmazta meg nyersen, aztán kiemelte:

Curtis egy, a kisfiával közös fotóval reagált az elmúlt napok botrányaira

Curtis egy, a kisfiával közös fotóval reagált az elmúlt napok botrányaira

„Félreértés ne essék! Nagyon nagyon sajnálom azokat, akiknek kilátástalan lesz a helyzete… Cseppet sem gondolom, hogy nem kell komolyan venni a panaszaikat és kötelezőnek tartom segíteni a helyzetüket!!! Akiket tudok, segíteni is fogok!”

– jelentette ki.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

A 62 éves Demi Moore mesebeli hercegnőként tündökölt a Cannes-i Filmfesztiválon: két ruhát is viselt..

Demi Moore káprázatos ruhakölteményekben vonult fel a vörös szőnyegen...

Katalin hercegné műtétje: megdöbbentő dolog derült ki az operációról

Katalin hercegné műtétjére januárban került sor, amellyel kapcsolatban eddig...

Őszintén vallott elmúlt szerelmeiről Várkonyi Andrea.., mindig bomlottak érte a férfiak..

Őszinte vallomás. A gyönyörű Várkonyi Andreáért mindig bomlottak a férfiak....

Eddig hallgatott, de most elmondott mindent Trokán Nóra a megcsalásról ..

Trokán Nóra megdöbbentő őszinteséggel beszélt a magánéletéről, párkapcsolatairól, aminek...
Megszakítás