Home Főhírek Gazdaság Csökkenhet a DVD-k és a memóriakártyák ára

Csökkenhet a DVD-k és a memóriakártyák ára

emag.hu

Az üres adathordozókra kivetett magánmásolási díjak átlagosan 15 százalékkal csökkennek januártól, az igazságügyi miniszter ugyanis jóváhagyta az Artisjus szerzői jogdíjakról szóló, 2019-es tervezetét – írta szerdai számában a Világgazdaság.

A mobiltelefonok esetében 33 százalékkal csökken a korábbi nevén üreshordozó-díj, ami az ideinél 500-1600 forinttal alacsonyabb összegeket jelent. A lap megjegyzi, hogy ez nem feltétlenül jelenik majd meg a készülékek kiskereskedelmi árában.

A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj januártól 41 kategóriában csökken. A CD-knél például 15 százalékkal, a DVD-knél 18-25, a pendrive-oknál 15-31,5 százalékkal, a zenelejátszóknál 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak az alapjogdíjak, a memóriakártyák esetében nulla és 43,2 százalék közötti mértékű lesz a csökkenés. Az új tarifatáblázat követi a technológiai változásokat és az eszközök kapacitásnövekedését.

A Világgazdaság szerint ugyanakkor nem várható, hogy számottevően csökken majd a DVD-k, pendrive-ok, memóriakártyák vagy zenelejátszók ára attól, hogy néhány száz forinttal kisebb jogdíjat kell fizetni. Hozzátették, hogy a tabletek, külső háttértárolók és a szórakoztatóelektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek jogdíja nem változik jövőre, ebben a körben két éve volt díjcsökkentés.

Forrás: MTI

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version