Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Cserbenhagyásos baleset áldozata lett egy magyar olimpikon úszó

Cserbenhagyásos baleset áldozata lett egy magyar olimpikon úszó

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Burán Katalinnak nincs szerencséje a volán mögött, ezúttal azonban ott is hagyták az út mentén, zavart tudatállapotban.

A Kosztolányi Dezső téri nagy kereszteződésben a napokban autóbalesetet szenvedett a válogatott úszó Burián Katalin – írja a Bors a sportoló Instagram-bejegyzése alapján.

Épp a piros lámpánál várakozott, amikor hátulról belecsapódott egy másik kocsi.

A becsapódásnál annyira beverte a fejét, hogy amikor megpróbált kiszállni a kocsiból, a földre esett, ám mivel a középkorúnak látszó nő kérte, hogy álljanak félre, ezt még megtette, ám ekkor a baleset okozója elhajtott.

Burián Katalin arra még emlékszik, hogy

a nő nem akarta, hogy rendőrt hívjanak,

és nem is volt segítőkész, arra is, hogy egy jómódú illető volt, nagy, fekete autóval.

Az esetnek szemtanúja is van, ám a nagy autóról nem jegyeztek fel semmit, és a sportoló arra sem emlékszik, merre hatott tovább a kocsi.

Az ügyben nyomozás indult.

A sportolónak agyrázkódása volt, pihennie kell.

„Nagyon zavar, hogy már félek autóba ülni, mert hiába tartom be a KRESZ-t, egy év alatt már harmadjára jöttek úgy belém, hogy én gyanútlanul álltam a pirosnál, de ez volt az első, amikor bajom is lett” – zárta az olimpikon.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu
Exit mobile version