Home Főhírek Külföld Csalódott Bécsben Timmermans

Csalódott Bécsben Timmermans

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Az Európai Bizottság (EB) első alelnöke csalódott azért, amiért Ausztria kilépett az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadásának folyamatából.

Osztrák földön, Bregenz városában tartott sajtótájékoztatóján Timmermans úgy vélte, hogy a döntéshez belpolitikai megfontolások vezettek. Úgy fogalmazott, hogy a migrációs kérdésben „a világnak egyértelműségre van szüksége”. Mint hangsúlyozta: az emberiesség, a humánus hozzáállás fontos a migráció témakörében. Hozzátette: ezt azzal együtt is figyelembe kell venni, hogy Európának magától értetődően gondoskodnia kell külső határainak védelméről, és kitoloncolások is lesznek.

Elmondta, szerinte különösen Afrika jelent „hatalmas kihívást”, ugyanakkor fontos megérteni, hogy kizárólag a kontinenssel folytatott hosszú távú együttműködés hozhat eredményeket.

Azt is hangsúlyozta, hogy a migrációs probléma tartós rendezésénél nem csak az Európai Unió külső határainak védelméről van szó, hanem az Európán belüli szolidaritásról is. Amennyiben ez utóbbi megszűnne, a nemzeti határok visszaállításával elvesztenék a belső határellenőrzések nélküli schengeni övezetet – tette hozzá. Az EB első alelnöke ugyanakkor megállapította: „Ha valóban válsághelyzet áll elő, az uniós tagállamok is közelebb kerülnek egymáshoz”.

Forrás: MTI

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version