Home Főhírek Gazdaság Brutálisan elszabadulhatnak az élelmiszerárak májustól: elindult a felvásárlási hullám

Brutálisan elszabadulhatnak az élelmiszerárak májustól: elindult a felvásárlási hullám

hellovidek

20-30 százalékkal drágulhatnak a maximált árú élelmiszerek a magyar boltokban, ha kivezetik az árstopot, és a kormány egyelőre nem hosszabbított a két hét múlva lejáró árbefagyasztáson.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint a bizonytalanság miatt felvásárlási hullám indult az üzletekben, sokan igyekeznek bespájzolni otthon a most még rögzített árú termékekből.

Habár nem látszik a magyar boltok polcain, de egyetlen hónap alatt negyedével ugrott meg a növényi olajok ára a világpiacon a háború miatt. Eddig a hadviselő felek szállították ezeknek a termékeknek a felét, ám Ukrajnában az idén 40 százalékkal kevesebb napraforgót vetettek. Ha a kormány nem hosszabbítja meg az árstopot, alig több mint két hét múlva a magyar vásárlók is megérzik a háborúnak ezt a hatását.

Még több gazdasági hír itt!

Ha most eltörölnék vagy eltörlik az árstopot, akkor például a csirkemell esetében a mostani szinthez képest 20 százalékkal emelkednének az árak

 – mondta az RTL Híradónak Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője. A csirkemell árát is a tavaly októberi szinten rögzítette a kormány, a bontott csirke viszont 18 százalékkal drágult azóta a KSH adatai szerint. Az étolaj árstopos, de a margarin már 22 és fél százalékkal többe kerül, mint fél éve. Hornyák József hozzátette, valószínűleg az olaj drágulna a legjobban, ráadásul nagyon jelentős mértékben.

Orbán Viktor miniszterelnök a választás után azt mondta, ő hosszabbítani szeretne az élelmiszerár-stopon. Akkor elárulta, talán már tárgyalnak is az ügyben az érintettekkel.

A bizonytalanság miatt felvásárlási hullám indult, a kereskedelmi dolgozók legnagyobb szakszervezete szerint. Sokan igyekeznek bespájzolni otthon a most még rögzített árú termékekből. Gyakori, hogy egy átlagos napi bevásárlásnál vesznek az emberek 5 liter olajat. De minden alkalommal. Pedig nyilván nem fogyott el a következő vásárlásig az előző öt liter”.

Még több gazdasági hír itt!

A KSH szerint – az árstop ellenére – az élelmiszerek drágultak a legjobban a múlt hónapban Magyarországon. Már márciusban átlag 13 százalékkal többet kértek értük, mint egy évvel korábban.

Címlapkép: 24.hu

agrarszektor

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version