Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Bringasztrádákat tervez a BKK Budapesten-szerte

Bringasztrádákat tervez a BKK Budapesten-szerte

Erről egy vitairatot is közzétett, most bárki hozzászólhat.

Vitaindító dokumentumot állított össze a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) „mikromobilitási” témában, ez a gyaloglás, kerékpározás, elektromos járművek témakörét fedi le. A vita segítheti majd hozzá a főváros vezetését és a BKK-t egy új mobilitási stratégia megalkotásához – írja friss közleményében a közlekedési cég.

De már a munka kezdetén leszögezi: „a gyaloglásra-kerékpározásra való nyitottság nagy lehetőség, amit még nem használunk ki eléggé”. A főváros célként tűzi ki többek között, hogy „legalább a közeli kirándulásokra ne autóval induljanak a budapestiek”, hanem közösségi közlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog.

A BKK kitér arra is, hogy a közösségi közlekedés mellett a kerékpározás, a gyaloglás, a mikromobilitás nagyobb aránya

növelheti egy adott út kapacitását, áteresztőképességét, amely a gépjárműforgalom számára is megoldást jelent a torlódások csökkentésére.

A vitaanyag kidolgozásakor kiemelt szerepet kapott a társadalmi igazságosság és a klímavédelem elve.

A Budapesti Mobilitási Terv célkitűzése szerint a kerékpáros közlekedés aránya 2030-ra eléri az 5 százalékot, a gyalogos közlekedés pedig a 15 százalékot az utazások hosszát tekintve, de nem a közösségi közlekedés igénybevétele helyett, hanem azzal kombinálva.

A BKK 10 javaslata az aktív és mikromobilitás fejlesztésére:

  1. megállítani a városi-elővárosi utazások számának növekedését
  2. átalakítani és újraosztani a közterületeket a közlekedés szempontjából
  3. összefüggő, biztonságos, kényelmes gyalogos és kerékpáros útvonalhálózat
  4. mikromobilitás kombinálása a közösségi közlekedéssel
  5. új parkolási, kölcsönzési, használati feltételek az új közlekedési módokban
  6. utazástervező rendszerek teljes körű integrációja
  7. szemléletformálás iskolásoknak, járművezetőknek
  8. szemléletformálás a mikromobilitás népszerűsítésére
  9. rollerek és kerékpárok szabályozása, hatékonyabb ellenőrzése
  10. az intézkedési tervek hatékony végrehajtása, egyeztetve a civilekkel, a vállalkozásokkal, a kerületekkel és a kormányzattal.

A BKK által felvázol „bringasztrádaterv” arról szólna, hogy szélesebb útfelületeken, biztonságosabb csomóponti átvezetésekkel, közvetlenül, akadálymentesen lehessen eljutni a-ból b-be.

Az anyaghoz – amelyet ITT lehet elolvasni, megtekinteni – várják a budapestiek véleményét.

Nyitókép: bkk
infostart, Hirmagazin.eu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version