Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFőhírek

Balesetet szenvedett egy magyar turistabusz tegnap késő délután, többen megsérültek, gyermekek is lehetnek köztük (18+)

Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál vasárnap, nyolcan megsérültek – erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott. A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A forgalmi rend mára helyreállt.

Blic azt írja, hogy a buszban idén érettségiző kaposvári diákok tartózkodtak, akik görögországi nyaralásból utaztak haza.

Az autóbusz eddig ismeretlen okból ütközött neki a kamionnak.

Frissítés: Paczolay Máté külügyi szóvivő közölte: a buszbalesetben nyolc diák könnyű sérüléseket szenvedett. Őket a Szabadkai Kórházba szállították kivizsgálásra, azután valamennyiüket kiengedték, mert egyiküknek sem volt olyan kórházi ellátást igénylő sérülése. A diákok azóta csatlakoztak társaikhoz és úton vannak haza Magyarországra.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Sápi templomkatasztrófa: a lelkész szeme láttára zuhant a mélybe a torony

Géza

A legfrissebb rendőrségi-, bűnügyi- és baleseti hírek ..

Géza

Ursula von der Leyen retteg a szavazástól, kiderült mekkora támogatásra számíthat – videó

Géza