Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Baj lehet nyugdíjasoknak szánt Erzsébet-utalványokkal

A borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében.

A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik – mondta Uhrinyi Tamás, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. logisztikai igazgatója sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.

Erzsébet-utalvány, Kép: Hirmagazin.eu

Hozzátette: 2,7 millió nyugdíjas kapja meg még karácsony előtt névre szóló borítékban az utalványokat.

Felhívta a figyelmet, hogy a borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében.

A borítékokban hat darab utalvány található, négy 2000 forintos és két 1000 forintos.

Az utalványokat 2018. december 31-ig lehet felhasználni élelmiszerek, valamint melegkonyhás vendéglátóhelyeken meleg étel vásárlására. A nyugdíjasok számára az országban 60 ezer elfogadó hely áll rendelkezésre.

Erzsébet-utalvány, Kép: Hirmagazin.eu

A logisztikai igazgató az Erzsébet-utalványok gyártási folyamatáról elmondta: az utalványok gyártása után egy gép automatikusan összepárosítja azokat az érintettek címével ellátott borítékokkal, és a rendszerből a már lezárt, Erzsébet-utalványt tartalmazó borítékok kerülnek ki. Ezt követően a borítékokat egységcsomagokba rendezve adják át naponta a Magyar Postának.

Forrás: inforadio.hu

Képek: Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Háttér Társaság javaslatot nyújtott be egy LMBTQI közösségi ház létrehozására a fővárosi közösségi költségvetés keretében.

Géza

Az elmúlt években Magyarországon jelentős változások történtek az infláció alakulásában. 2024-ben az éves átlagos infláció 3,7% volt, ami jelentős csökkenést jelent a korábbi évek magasabb értékeihez képest.

Géza

A legdrágább hitel segítette leginkább az ajándékozást

Géza
Megszakítás