Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Az unokázós csalók is alkalmazkodtak a koronavírus-járványhoz

Az úgynevezett unokázós csalók is alkalmazkodtak a koronavírus-járványhoz, mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elmondta, mostanában azzal a történettel hívják fel ezek a csalók az idős embereket, hogy az unokájuk megfertőződött a vírussal, ezért pénzre van szükségük. Ezt keverik egy másik – mostanában népszerű – csalási módszerrel, amikor vírusteszteket kínálnak a hiszékeny embereknek, írja az MTI.

Az „aktualizált legendán”, vagyis a csalók háttértörténetén kívül minden úgy zajlik, mint eddig, vagyis valakit elküldenek a kicsalt pénzért, így károsítják meg az időseket – tette hozzá Garamvölgyi. Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden esetben jelenteni kell a csalók kísérletét is, hiszen a rendőrök fontos információkhoz juthatnak a laikusok számára lényegtelen részletekből. Ilyen például, hogy a telefonba milyen háttérzajok szűrődtek be.

index, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Elfogatóparancsot adtak ki a kedd este a Dunából kimentett Szabó Bálint ellen..

Géza

Így, vagy úgy, de kifizeted a tartozásod, jobb a törvényes, tisztességes módot választani, de ha nem megy, .. a NAV így „vezet rá” arra, hogy jó legyen neked is..

Géza

Friss részletek az újdörögdi gránátbalesettel kapcsolatban

Géza