Home Főhírek Gazdaság Az építőipar is profitál a Debrecen és az Érmellék közötti átkelő fejlesztéséből

Az építőipar is profitál a Debrecen és az Érmellék közötti átkelő fejlesztéséből

A 48-as főút szélesítését és felújítását célzó beruházást fontos elem egészíti ki: teherforgalmi határátkelő jön létre a gazdasági kapcsolatok megerősítéséhez.

Korábban beszámoltunk a Debrecent a nyírábrányi magyar-román határral összekötő 48-as főút felújításáról és szélesítéséről, amihez kapcsolódva most újabb fejlesztésről számolt be a haon.hu. Eszerint a nyírábrányi közúti határátkelő a teherforgalom számára is átjárhatóvá teszik, jelenleg ugyanis csak a személyforgalom lépheti át a határt.

Óriási kitérővel lehet csak bejutni a térségbe

A lapnak Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője számolt be a projekt állásáról, melynek jelenleg az előkészítése zajlik, egyelőre erre van meg az anyagi forrás. Elkészült az engedélyezési terv, és megkapták az építési engedélyt. Folyamatban van továbbá a területbiztosítás előkészítése.

A cikk Tasó László országgyűlési képviselőt is megszólaltatta, aki a leendő teherforgalmi nagyhatárátkelő jelentőségét taglalta. Felhívta rá a figyelmet,

a térség teherforgalmának jelenleg nagy kitérőt kell tennie: Csengersimánál és Ártándnál vannak legközelebb közúti teherforgalmi átkelők.

A kettő közt mintegy 130 kilométernyi közúti távolság van (előbbi Szatmárnémeti, utóbbi Nagyvárad átkelőjének minősül), vagyis ugyanennyi határszakasz van jelenleg teherforgalmi átkelő nélkül.

Több iparág is érintett

Tasó László hangsúlyozta, ekkora távolságnak már gazdasági fékező ereje van. Ugyanakkor az átkelő által például az építőipar is rengeteget nyerne: a romániai oldalon ugyanis kavicsbányák vannak magyar kézben. „Ezek jelenleg azért nem tudnak gazdasági értelemben labdába rúgni, mert nagyot kell kerülni a fuvarozóknak, de a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás terén is ez a helyzet” – hívta fel a figyelmet Tasó László.

A politikus úgy véli, az átkelő bővítésének előkészítése jópár évig eltarthat, a kivitelezésre inkább a 2022-ben induló ciklusban lát esélyt.

A 48-as fejlesztése már sínen van

A cikkből az is kiderült, hogy a 48-as főút fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárások lezárultak, a kivitelezés megkezdéséhez kormánydöntés szükséges. Kiss Boglárka beszámolója szerint mindkét szakaszon 2018 harmadik negyedévében kezdődhetnek el a munkálatok, és a tervek szerint 2020 negyedik negyedévében fejeződnek be.

Az egyik szakasz a főút Vámospércsre eső belterületi részét érinti, míg a másik a főút külterületi szakaszaira vonatkozik összesen 26,5 kilométer hosszan Debrecentől a határig.

A pénzügyi forrást az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program fejlesztési kerete biztosítja majd.

Forrás: magyarepitok.hu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version