Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Autós üldözés: brutális, mit művelt a rendőrök elől menekülő 16 éves fiú...

Autós üldözés: brutális, mit művelt a rendőrök elől menekülő 16 éves fiú Budapesten

/Fotó: Fővárosi Főügyészség

A fiatalkorú egy közlekedési konfliktus során légfegyverrel fenyegetett meg egy másik sofőrt, majd később – a rendőrök elől menekülve – a XVII. kerületben súlyos közlekedési balesetet okozott.

/Fotó: Fővárosi Főügyészség

A vádirat szerint az akkor 16 éves fiú 2017. június 29-én dél körül gépkocsival, vezetői engedély nélkül a X. kerület, Kozma utcában közlekedett, amelynek során közlekedési konfliktusba került egy másik sofőrrel. A vádlott a másik férfi autóját megelőzte, miközben először a kezével mutogatott a sofőr felé, majd magához vette az autóban tartott, Airsoft típusú légfegyverét, s a kezében a fegyverrel kinyúlt az ablakon, amit aztán – az akkor már távolodó sértett megfélemlítése érdekében – csövével felfelé, az ég felé emelte. A sértett a fenyegetéstől megijedt, így telefonon bejelentést tett a segélyhívó számon, amelynek nyomán a rendőrjárőrök azonnal a helyszínre siettek.

A rendőrök a fiatalkorút a XVII. kerületi Pesti úton követni kezdték, majd megkülönböztető jelzést használva megállították. A vádlott félrehúzódott, amikor azonban a járőr kiszállt a rendőrautóból és elindult felé, hirtelen gázt adott, és nagy sebességgel elhajtott.

Az egyenruhások üldözőbe vették a fiatalkorút, aki végig nagy sebességgel, a közlekedési szabályokat több ízben megsértve, a piros lámpákat is figyelmen kívül hagyva menekült. A vádlott a XVII. kerületben, a Pesti út és Bakancsos utca kereszteződésénél szintén áthajtott a piros lámpán, amikor is nekiütközött egy szabályosan haladó gépkocsinak.

A nagy erejű ütközésben mindkét gépjármű összetört, a balesetben a vétlen sofőr súlyosan megsérült, egyéb sérülések mellett több csigolyája is eltörött. A fiatalkorú vádlott könnyebben sérült.

A fiatalkorú elkövetőt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege zaklatás, valamint súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.

Az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.

Forrás: Blikk

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version