Az első hó a legtöbb esetben káoszt okoz a közlekedésben, csúszósak lesznek az utak, még most van idő lecserélni a nyári gumikat és beszerezni a hóláncokat!

A vénasszonyok nyara pillanatok alatt elillan, aztán jönnek a didergős, hűvös reggelek, aztán a taljmenti fagy, utána a fagy, és a hó, havazás, Pár napon belül beborítja az egész országot a hó!

Volt már ilyen sokszor, hogy októberben leesett az első hó, tehát nem lesz meglepő, de azért készüljünk fel!

A legfrissebb hírek itt!

Sokszor elsőként Kékestetőn vagy az Alpokalja legmagasabb pontjain szokott leesni a hó, de olyan is előfordult már, hogy egyből nagy területet érintett a szezon első havazása

– írja az Időkép.

Az elmúlt évekből pár példa:

  • 2012-ben október 27-én,
  • 2013-ban és 2014-ben november 25-én,
  • 2015-ben október 11-én, 
  • 2016-ban október 5-én,
  • 2017-ben október 30-án, 
  • 2018-ban november 18-án,
  • 2019-ben október 30-án,
  • 2020-ban október 14-én,
  • 2021-ben október 10-én érkezett az országba az első hó.

Korai havazásokról főként a 2000-es éveket megelőzően vannak feljegyzések, miszerint legkorábban 1913. augusztus 13-án Zircen fehéredett a táj, 1936-ban pedig szeptember végén észleltek síkvidéki havazást.

Budapesten a legkorábbi hóesésről 1944. október 3-áról maradtak fent információk.

Mindezek alapján már találgathatunk, vajon idén mikor láthatunk először havat határainkon belül, mikor indulhatunk az első szánkózásra?

Nyitókép: Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu