Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Ámokfutó cigicsempészt fogtak

Ámokfutó cigicsempészt fogtak

2015 05 16 072111

2015. 05. 15. – 10:36 forrás: MTI

A sofőr azért próbált elmenekülni, mert autójának a hátsó ülésén és csomagtartójában 4480 doboz csempészett cigarettát vitt. A mintegy négymillió forint értékű dohányárut lefoglalták, a férfi ellen pedig orgazdaság bűntette miatt eljárás indult.
A pénzügyőrök elől autóval menekülő, ámokfutó, a közlekedőket is veszélyeztető cigarettacsempészt fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a NAV térségi vám- és pénzügyőri igazgatósága rendészeti osztályának vezetője, sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Dávid Zoltán elmondta, hogy a nyíregyházi pénzügyőröknek közúti ellenőrzés közben lett gyanús egy gépkocsi, ezért megkülönböztető jelzést használva a szolgálati autójukkal utána eredtek.

A jármű sofőrje az ellenőröket észlelve lassított, majd amikor a járőrautó mellé ért, megpróbálta azt többször leszorítani az útról. Ezután a közlekedési szabályokat megszegve többször áttért az út szemközti sávjába, ahol több autót vészfékezésre, illetve az útról való letérésre kényszerített. Végül megállt járművével és gyalogosan próbált elmenekülni, de a pénzügyőrök elfogták és megbilincselték.

Kiderült, a sofőr azért próbált elmenekülni, mert autójának a hátsó ülésén és csomagtartójában 4480 doboz csempészett cigarettát vitt. A mintegy négymillió forint értékű dohányárut lefoglalták, a férfi ellen pedig orgazdaság bűntette miatt eljárás indult.

Dávid Zoltán hozzátette: emellett hivatali személy elleni erőszak elkövetése miatt a nyomozó ügyészségen is feljelentették a sofőrt, illetve ellene eljárást kezdeményeztek a rendőrségen közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt is.

Exit mobile version
Megszakítás