Hirmagazin
Image default
18+FőhírekHáborúKiemelt külföldi hírekKülföld

Amerika megtámadta Iránt, bevetették a bunkerromboló bombákat is – videók (18+)

Három iráni nukleáris komplexumot támadtak az amerikai bombázók Iránban, a célpntok Natanz, Fordo és Iszfahán voltak – közölte az amerikai elnök.

Donald Trump szerint „totálisan lerombolták” a telephelyeket, amelyeket mélyen a föld alá építettek.

„Nagyon sikeres katonai akciót fejeztünk be Iránban három nukleáris létesítmény ellen. Nincs még a világon olyan hadsereg, amely képes lett volna erre. Eljött a béke ideje”

– közölte Trump, aki azzal fenyegette meg Iránt, hogy még egy sor célpont van, amelyeket „percek alatt ki lehet iktatni”.

Twitter-post/képek, videó

Nem húzta két hétig a döntést

Az elnök a Fehér Házban, szólalt fel, a háta mögött ott állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter.

Azt is elmondta, hogy

„gratulál Bibi Netanjahu izraeli miniszterelnöknek… olyan csapatként dolgoztunk együtt, amely talán még nem volt… messzire mentünk, hogy mérsékeljük ezt, az Izrael elleni borzalmas fenyegetést”

– közölte.

Trump a héten még arról beszélt, hogy Iránnak két hete volt a kompromisszumra és lebegtette, hogy meghozta-e a döntést arról, hogy az Egyesült Államok Izrael oldalán beavatkozik-e Irán ellen.

Bevetették a bunker-gyilkos bombát

Katonai elemzők akkor megemlítették, hogy az izraeliek egyedül nem fogják tudni elhárítani az állítólagos iráni nukleáris fenyegetést, mivel az akár 60 méter mélyre hatoló amerikai, GBU-57-es bunker-bombára van szükség a feladathoz, amelyet B2-es amerikai lopakodó bombázókról tudnak indítani.

A Fox News szerint csak a fordói telephelyre 6 darab, egyenként 15 tonnás bunkerrobbantó bombát dobtak le.

Twitter-post/videó

Trump döntése és a misszió sikeréről szóló megjegyzései nyomán minden valószínűség szerint ilyen fegyverrel támadtak iráni kulcslétesítményeket.

Netanjahu izraeli miniszterelnök a maga részéről gratulált Donald Trumpnak és azt mondta: Amerika „lenyűgöző és igazságos ereje” és a csapások „megváltoztatták a történelmet”.

Steve Bannon, Trump volt stratégája és híve – aki épp a napokban figyelmeztetett, hogy az Irán elleni fellépés az izraeliek ügye és hogy az „szétszakíthatja Amerikát”, az elnök „eddigi legnagyobb és legmerészebb” lépésének nevezte az Irán elleni akciót.

„Immár harcoló felek vagyunk Izrael és a perzsák háborújában. Azt hiszem, ezt már szélesebb háborúnak lehet nevezni, bár úgy néz ki, az elnök ezt szeretné meghagyni taktikai csapásak” Hozzátette, hogy a legtöbb amerikai „nem akar ebbe belefolyni… Most már résztvevői vagyunk”.

Van, aki bíróság elé állítaná Trumpot

Az egyik legelső bírálat a támadásokra a radikális baloldali amerikai képviselőtől, Alexandria Ocasio-Corteztől érkezett.

„Az elnök katasztrofális döntése, hogy jóváhagyás nélkül bombázza Iránt az alkotmány és kongresszusi háborús jogkörök durva megsértése.

Egy olyan háború kirobbantását kockáztatja, amely nemzedékekre magába szívna bennünket. Mindez világos és elégséges indok, hogy vádeljárás alá helyezzék”

– mondta Ocasio Cortez.

Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke viszont támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.

Irán fenyeget

Egy iráni parlamenti illetékes szerint „nem történt helyrehozhatatlan kár”. Az iráni állami tévé pedig közölte: immár minden amerikai állampolgár és katona célpont a régióban.

„Maga kezdte, mi pedig befejezzük” – mondta a bemondó, közvetlenül Trumpnak címezve a megjegyzést, a háttérben a térségben található amerikai katonai bázisok térképével.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

„Megvédjük a Balatont. Célegyenesbe ért a balatoni Vízparti Terv elfogadása, elindult a kormányrendelettel kapcsolatos egyeztetés végső fázisa.

Géza

A legfrissebb baleseti – és bűnügyi hírek ..

Géza

Rendkívüli interjú Orbán Viktorral – videó

Géza