Hirmagazin
Image default
Bulvár

Ambrus Attila eladta a viszkis rabló történetének jogait egy amerikai producernek

Bízik benne, hogy film készülhet róla Amerikában is, miután eladta a vonatkozó jogokat egy amerikai producernek. Ambrus Attilát azután keresték meg róla készülő, amerikai film ötletével, hogy a nyáron vendégeskedett a Do Go On podcastban.

„A producer már háromszor járt nálunk, a szerződést is aláírtuk, és megvette a jogokat. Elkezdte az előkészületeket, és a terv, hogy a Netflixre vagy akár a mozikba készül a film” – mondta Ambrus a Blikknek.

Az még egyelőre kérdéses, hol forgatják le, de én Amerikába nem fogok tudni kimenni a priuszom miatt, valószínűleg meghívólevéllel sem. Ha olyan helyre utazom, ami nem európai uniós ország, ott is mindig a piros zónába kerülök, félreállítanak és alaposan átvizsgálnak

– tette hozzá.

Ambrusról és kilencvenes évekbeli bankrablásairól 2017-ben mutatták be Antal Nimród A Viszkis című filmjét.

Idén nyáron nemrég megjelent könyvéről beszélgettünk vele. Azt mondta: „Én ritkán tévedek, de akkor kurva nagyot.”

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktor péntek reggel: van más együttműködési lehetőség is Ukrajnával, mint az uniós tagság – videó

Géza

Csak erős idegzetűeknek: 5 kísértetjárta hely – amik ott történtek, arra ma sincs magyarázat – képek, videó (18+)

Géza

Kapu Tibor előreláthatólag kedden hajnalban visszatér a Földre – videó

Géza