Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Állnak a magyar kamionok, mert nincs sofőr, a 800 ezres fizetés sem vonzó..

Kimagasló jövedelem ellenére sem jelentkeznek a fiatalok sofőrnek – panaszolta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese.

„Az általános tapasztalat szerint a megbízók teljesen lekötötték a közúti fuvarcégek kapacitásait, a teljesítés növelését az esetek többségében a gépkocsivezető-hiány korlátozza, és nem az, hogy nincs elég fuvarozóeszköz” – mondta a VG-nek Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) megbízott főtitkárhelyettese. A járművek 5-10 százaléka áll, elsősorban a munkaerőhiány miatt.

A szakma vonzóbbá tétele érdekében a havi 700-800 ezer forintos nemzetközi gépkocsivezetői jövedelmeket már nincs hová emelni, mivel a nagyobb béreket a fuvardíjak nem fedeznék. A további béremelés következménye a jelentős drágulás vagy áruhiány lenne.

Árvay Tivadar szerint az elsődleges probléma a szakterület elöregedése, ezen belül is az utánpótlás hiánya. A közúti árufuvarozásban dolgozók 40 százaléka idősebb 50 évesnél, 12 százalékuk 60-nál is, a fiatalokat pedig a kimagasló jövedelem ellenére is távol tartja az, hogy nem vonzók a körülmények: egy-két hetet távol kell lenni otthonról, a fel- és lerakóhelyeken gyakran hosszú órákat is várakozni kell, a mosdó és az idő eltöltését megkönnyítő szociális létesítmények pedig hiányoznak.

Ráadásul, ha a gépkocsivezető nem akar fél napot várni, gyakran olyan munkát kénytelen végezni, ami nem kötelessége, nincs rá képesítése és jogosultsága sem. Mégis vállalja, mert a meglátogatott logisztikai egységnél kevés a rakodó szakmunkás.

Árvay Tivadar attól tart, hogy nagyon rövid időn belül olyan helyzet alakul ki, mint tavaly ősszel Nagy-Britanniában, amikor a sofőrhiány következményeit megérezte az egész ellátási lánc, a termelőüzemektől a boltokig. A helyzet javítását nehezíti a rakodóhelyeket sújtó szakmunkáshiány. Márpedig ha tíz helyett csak hat targoncás dolgozik, felborul a rakodási rend.

Nyitókép: sculpies/Getty Images

infostart

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Mentőseink: Nem kérdeznek, csak indulnak – az életmentés a hivatásuk ..

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. június 5-én az Ő névnapjukat és a június 5-én -én születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag: napi horoszkóp, álomfejtés, álomszámok .. Mantra és affirmáció .. Prána Mudra .. Egészségügyi szertartás .. Kristály vagy ásvány ajánlása .. Uralkodó bolygó és energiák .. Napi spirituális kérdés .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Így zajlik Kapu Tibor felkészülése, a karanténból üzent az űrhajós

Géza