Home Főhírek Gazdaság „Akár a budapesti éttermek fele csődbe mehet”

„Akár a budapesti éttermek fele csődbe mehet”

Illusztráció, wellnessakcio

Még 2021-2022-ben is válságkezelő, piacfejlesztő lépéseket kell tenni

– véli a több mint egy tucatnyi éttermet és szállodát működtető Zsidai Zoltán Roy, de a szakember szerint a vendégek visszatérése lesz a legnagyobb mentőöv.

Sok ágazati szereplő ételkiszállítással igyekszik áthidalni a helyzetet, ők például fél éven át dolgoztak egy gazdasági és környezetvédelmi szempontból is fenntartható alternatíván, amely sokkal elérhetőbb, mint az éttermi árú házhozszállítás, de sokkal magasabb a minősége.

„Sokkal kevesebb csomagolóanyagot pazarol, sokkal kisebb szén-dioxid-kibocsátással jár az étel vendéghez való eljuttatása, és ki tudjuk gazdálkodni a kollégáinknak a béreit, a beszállítóinknak, termelőinknek is a díjait, költségeit.”

Már tavasszal látszott, hogy óriási baj lesz, mert vakcina nélkül őszig nem lesz megoldása a koronavírus-válságnak. A gasztronómiai szakember már akkor tudta, hogy nagyságrendekkel többe kerül majd az őszi-téli-tavaszi időszak. A szeptemberig még szépen működtek az éttermek, bár a korábbi forgalmat meg sem közelítették, aztán a határzár lenullázta ezt is.

Úgy véli, tavasszal hamar lépett a kormányzat, nagy segítséget jelentett például a hitelmoratórium vagy a járulékok csökkentése is, de a támogatások mellett a legfontosabb, hogy a vendégek mielőbb visszatérhessenek.

Ha túlélünk, és utána minél gyorsabban visszaépülnek a piacaink, és fel tud futni a szektor árbevétele, az a legfontosabb, és legjobb segítség – mondta.

„2021-2022-ben is válságkezelő, piacfejlesztő lépéseket kell tenni. Különböző modellek vannak a világban. Az osztrákok novemberben kifizették az éttermeknek, szállodáknak a 2019. novemberi árbevételük 80 százalékát, decemberben pedig az 50 százalékát. Nem mernék pálcát törni egyik megoldás mellett sem, meglátjuk, hogy milyen államadósságot fog produkálni az egyes államokban ez a nagyarányú támogatás” – mondta.

Zsidai Zoltán Roy szerint természetes, hogy egy világvárosban, így Budapesten is sokkal nagyobb az éttermi kínálat, a magyar fővárosban ez akár a kereslet tízszerese is lehet. A válság pedig megtépázhatja a piacot.

„A bécsi étterem-tulajdonosok úgy számolnak, hogy az éttermek 30 százaléka most csődbe megy, ha ez a megállapítás Bécsre érvényes, benne van, hogy Budapesten sem vészeli át az éttermek fele a járványt.”

Hozzátette, sok szereplő eltűnhet a piacról, sajnos olyanok is, akik épp a járvány kitörése előtt fektették fejlesztésekbe a tartalékaikat.

portfolio

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version