Napra pontosan egy évvel ezelőtt, saját házuk előtt esett össze Schobert Norbi. Ma már tudjuk, a fitneszguru sztrókot kapott, melyet elmondása szerint a koronavírus váltott ki nála.

Ha akkor nem érkezik meg a gyors segítség, akár tragédiával is végződhetett volna a tavaly augusztus végi nap.

Schobert Norbi nem először nézett szembe a halállal: először szívműtétre volt szüksége, majd egy kórházi fertőzés támadta meg a szervezetét, tavaly pedig az agyi érkatasztrófa sodorta veszélybe az üzletember életét. Norbi azonban harmadszor is újjászületett. Az elmúlt egy évben keményen dolgozott azért, hogy legyőzze a sztrók utóhatásait.

Aznap ötvenszázalékos agykárosodást szenvedtem, másfél órán keresztül nem kapott oxigént az agyam. Éppen ezért különösen hálás vagyok, hogy most már teljesen jól tudok beszélni, sokáig ugyanis akadt a nyelvem. Az autóban azonban rendszeresen gyakoroltam, ha egyedül voltam, hangosan kimondtam a gondolataimat, magamban beszéltem

FORRÁS: TV2

– mesélte a Blikknek a fitneszguru, akinek a motorikus képességei is leromlottak, mint mondja, a jobb oldala kicsit „béna volt”, de egy év alatt a rendszeres sportnak köszönhetően jelentősen javult az állapota.

Csendesebb lettem és visszafogottabb, talán nem vagyok annyira vidám, mint amennyire előtte voltam. Bár szerintem ez idővel szintén visszatér majd. Persze, ettől függetlenül az életem minden percét megélem és átélem

– idézi a lap Norbit, aki ugyan megfogadta, hogy kevesebbet fog dolgozni, de a válság az ő üzletét sem kímélte és többszáz emberért tartozik felelősséggel, így nem teheti meg, hogy visszavonul.

Schobert Norbival pár hete a Life.hu is interjút készített. A beszélgetést ide kattintva tudjátok elolvasni.

life, blikk

Hirmagazin.eu