Home Főhírek Belföldi hírek Adósságai elől sunnyogott el Németországból a DK politikusa

Adósságai elől sunnyogott el Németországból a DK politikusa

Budapest, 2017. május 6. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselõ és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (b) az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselõcsoportja Európa jövõje címû konferenciáján tartott budapesti sajtótájékoztatón 2017. május 6-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Úgy tűnik, Niedermüller Péter nemcsak Magyarországgal fordul szembe könnyű szívvel, hanem megtette ezt korábbi munkaadójával, a berlini Humboldt Egyetemmel is, ahol pedig bizonyára nagy becsben tartották.

A Privát Kopó internetes bűnügyi magazin birtokába került 2006-os levél szerint a DK Európai parlamenti képviselője előbb jelentős adósságokat hátrahagyva, szó nélkül lelépett a német fővárosból, utóbb állítólagos betegségéről hazudozott mindenfélét munkatársainak és az egyetemnek, ahol dolgozott, majd teljesen eltűnt a látókörükből.

Privát Kopó szerint mintegy tíz évig tanított a Humboldt Egyetemen a későbbi magyar politikus. Az egyetem honlapján az 1997/98-as tanévig követhetők vissza a régebbi kurzusok, és Niedermüller Péter már ekkor órát tartott a multikulturalizmusról, amikor Magyarországot az efféle modern hívságok helyett még sokkal inkább Horn Gyula MSZP-SZDSZ kormánya és a Bokros-csomag áldásos hatásai foglalkoztatták. Az egyetem honlapja szerint, a 2004/05-ös tanév őszi szemeszterében Niedermüller még okosakat mondhatott diákjainak a modernitás és a globalizáció tárgykörében, a tavaszi szemeszterre meghirdetett kurzusai mellett viszont már az áll, hogy törölték azokat.

Ez egybevág a Privát Kopó által közölt levéllel, amelyet a Humboldt Egyetemen működő Európai Etnológiai Intézet küldött az egyik magyarországi tudományos intézetnek. A 2006. május 2-án kelt levelet Niedermüller két korábbi, intézetbeli munkatársa, Dr. Wolfgang Kaschuba és Dr. Rolf Lindner jegyzi, akikkel több közös kurzust is tartott az ott töltött évek során. Ebben az áll, hogy Niedermüller Pétert utoljára 2004. december 18-án látták az egyetemen, azóta pedig csak a bennük megfogalmazódott kérdések szaporodtak. A magyar oktató például drámai megbetegedésével hitegette őket, de a levél szerint hosszú ideje semmilyen hírt nem hallottak róla.

A DK-ban megbecsülésnek örvend, de meg kéne kérdezni a Humboldt Egyetem véleményét is róla (fotó: atv.hu)

MIÉRT LÉPETT OLAJRA NIEDERMÜLLER?

Ezután közli a levél, hogy a helyzet hirtelen világossá vált számukra, midőn megtudták, hogy Niedermüller Pécsre távozott, majd így folytatja:

Nehézkes felderítési kísérleteink alapján az is bizonyossá vált, hogy Niedermüller Péter már nem a Humboldt Egyetem tagja, nem tartozik az Európai Etnológiai Intézethez, és nem viselheti a professzori címet sem. Nyilvánvalóan nem is beteg – saját állításaival szemben, amely állítások sok gondot okoztak nekünk, és sok aggódó kérdezősködést váltottak ki nálunk.

A gyanúsan hirtelen eltűnését tehát előbb titokzatos, drámai betegséggel próbálta magyarázni Niedermüller Péter, majd később már egyáltalán nem reagált semmiféle megkeresésre, pedig az egyetem serényen próbált a nyomára bukkanni. Aztán csak kiderül a levélből, mi állhatott a későbbi DK-s politikus távozása hátterében:

Végül pedig azt sem szeretnénk elhallgatni, hogy Niedermüller Péter jelentős pénzügyi kötelezettséget hagyott maga mögött úgy a Humboldt Egyetemmel, mint több – nem csak berlini – kollégával szemben.

LIBERALIZMUS, MULTIKULTI, BEVÁNDORLÁS ÉS A JOBBOLDALTÓL RETTEGÉS, AMI A CSÖVÖN KIFÉR

Mielőtt elkezdenénk sajnálni a német egyetemet Niedermüller sunnyogása miatt, azért érdemes felidézni, milyen tudományos tevékenységnek adnak teret, azaz mivel is foglalkozott náluk a magyarországi szakember, mielőtt váratlanul faképnél hagyta az intézményt. Volt ott a multikulturalizmus előnyeit oktató kurzus, tartott szemináriumot a vendégmunkásként vagy menedékkérőként Európába érkezőkkel, illetve a rasszizmus és a szegregáció kérdésével kapcsolatban is, és természetesen nem maradhatott ki a leplet a jobboldali populizmusról lerántó tantárgy sem. Láthatóan a szélsőliberális politikai világnézet egyik felkészült képviselőjéről van szó, aki már a 2000-es évek elején azt, a mostanra minden eresztékében recsegő-ropogó ideológiát tanította Nyugat-Európában, amely Magyarországra csak az utóbbi években, a liberalizmus válságával egyszerre gyűrűzött be igazán. Niedermüller ugyancsak nagy híve a különböző népek keveredésének, transznacionalizmus tárgykörében több kurzust is tartott, ahogy már a migrációs válság kirobbanása előtt tíz évvel órát tartott Migráció és integráció címmel. Bármekkora tudós elme is legyen azonban a DK politikusa, az utóbbi évek európai iszlamista merényleteit elnézve nem úgy tűnik, hogy a liberális tudós elit – benne Niedermüllerrel – megtalálta volna a bölcsek kövét a migráció és az integráció kérdésében. Sőt ezek többedik generációs mohamedán elkövetőiből arra következtethetünk, hogy az iszlámnak a modernitásba való beilleszkedését megjósoló egyetemi kurzusát sem igazolta az idő.

Michael Ignatieffel, a CEU rektorával Brüsszelben, ahol mindketten Magyarország elmarasztalásáért ügyködtek (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

BALLIB TEMPÓ: MEGBÁNÁS HELYETT VÁDASKODÁS

A piszkos múlttal való szembenézést viszont a jelek szerint, tízéves ott tartózkodása alatt sem tanulta meg Németországban Niedermüller Péter. A nyomtalan eltűnésére, a maga mögött hagyott adósságra és a betegségéről való hazudozására vonatkozó kérdésekre nem azzal reagált, hogy tisztázza önmagát vagy pedig megbánást tanúsítson, hanem a Privát Kopót vádolta meg hamisítással, és azonnal ügyvédhez szaladt.

Egyébként is jellemző rá az ilyen kiskapukeresés, hiszen miután pártja, a DK nem képes erős támogatottságot maga mögé állítani, Niedermüller az Európai Parlamentben tesz meg mindent azért, hogy a magyar kormány ellen hergelje az európai politikai szereplőket. Minden adódó alkalmat kihasznál Magyarország feljelentésére, emlékezetes alakítást nyújtott például április végén Brüsszelben, amikor az EP Magyarországgal foglalkozó plenáris ülésén a kormányt hazaárulózta, miközben saját országa kemény megbüntetését kérte. Noha a Humboldt Egyetemmel nem maradt fenn a szívélyes viszony, az ott tanított ideológiának továbbra is rendületlen híve, változatlanul tagadja a migráció és a növekvő terrorizmus közti összefüggést, minél több migránst fogadna be Európába és azon belül Magyarországra, az országot a migrációs áradattól védő határkerítés pedig annyira csípi a szemét, hogy azon nyomban lebontaná.

Forrás: pestisracok.hu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version