Home Időjárás Klímaváltozás Áder: A természet által létrehozott infrastruktúrára is figyelni kell!

Áder: A természet által létrehozott infrastruktúrára is figyelni kell!

Áder János köztársasági elnök a 12 kelet- és közép-európai uniós országot tömörítő Három tenger kezdeményezés vezetőinek videókonferenciáján Hirmagazin.eu (Fotó: MTI/Soós Lajos).

Nemcsak a mesterséges infrastruktúra fejlesztésére kell gondot fordítanunk, hanem a természet által létrehozottakra is

– hívta fel a figyelmet Áder János államfő a Három tenger kezdeményezés hétfői virtuális csúcstalálkozóján, amelyet a térség helyzetéről folytattak Észtország szervezésében.

A köztársasági elnök az online konferencián hangsúlyozta, hogy a kezdeményezésben részt vevő 13 országot kisebb-nagyobb folyók kapcsolják össze, így különös jelentősége van a határokon átnyúló szennyezésnek.

Jelentsen ez kommunális, ipari vagy mezőgazdasági eredetű szennyezést, és jelenti a folyók műanyag szeméttel való lassú telítődését – mondta. Áder János felhívta a figyelmet, hogy a hulladék gyűjtése, szelektálása, feldolgozása, vizeink minőségének megóvása legalább olyan fontos feladat, mint a közlekedési, energetikai digitális infrastruktúra fejlesztése.

Jó minőségű víz nélkül sem a lakosság ellátása, sem mezőgazdasági és ipari célú felhasználása a víznek nem lehetséges

– emelte ki Áder János.

Az államfő hozzászólásában utalt az épp a múlt heti tiszai árhullámmal Ukrajnából és Romániából ismételten érkező nagy mennyiségű műanyag szemétre.

A cél ne a szennyezés, hanem a szennyezés megelőzését célzó együttműködés legyen! –fogalmazott Áder János. A Három tenger kezdeményezés keretében visszatérő téma a 13 országot összekapcsoló infrastruktúra kérdése: a villamoshálózatok és gázfolyosók bővítése, a közúti és a vasúti kapcsolatok erősítése, és a legalább ennyire fontos digitális hálózatok összekapcsolása és fejlesztése.

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version