Home Életmód Életmód hírek A tudomány bebizonyította, hogy a gyűlölködők tényleg ostobák

A tudomány bebizonyította, hogy a gyűlölködők tényleg ostobák

Alacsony és magas IQ-val rendelkezőket vizsgáltak, az eredmény igazolta a feltevéseket.

A tudomány bebizonyította, hogy a gyűlölködők tényleg ostobák

 

Két szociálpszichológus, Mark Brandt és Jarret Crawford közel hatezer emberen vizsgálata meg, hogy létezik-e összefüggés az alacsonyabb intelligencia és az előítéletek között. Az eredmény egyértelmű volt: van.

Azt feltételezték, hogy az alacsonyabb IQ-val rendelkezők hajlamosabbak az előítéletekre.

A kutatásban kiderült, hogy az alacsonyabb kognitív képességekkel bírók jóval gyakrabban és erőteljesebben ítélkeztek a számukra nem tetsző csoportokkal szemben. Igaz volt ez a vallási nézetekre, a bőrszínre, a nemi irányultságra, vagy más, szerintük veszélyes emberekre.

A magas IQ-val rendelkező emberek ugyan szintén ragaszkodtak véleményükhöz, de ők azokkal szemben nyilatkoztak így, akik maguk választottak egy csoportot (például politikai hovatartozás alapján). Ugyanakkor nem ítélkeztek azokról, akik beleszülettek egy helyzetbe (például a bőrszínükről nem tehetnek).

Egy példaként említették Donald Trump falépítési elképzelését. Ezt az alacsony intelligenciájúak támogatták, mert úgy vélték, hogy a számukra is ellenséges csoportok ellen küzd, míg a magas intelligenciájúak azokat ítélték el, akik a politikust támogatták.

Brandt és Crawford ezt mondták előítéletekről:

„Az emberek nem szeretik, ha valaki különbözik tőlük. Annak elítélésével, aki más elveket vall, az egyén a saját világnézet érvényességét tarthatja fenn saját maga számára. A világos határvonalak segítenek az embereknek, hogy az ellenséges csoportot nagyon messzinek és tőlük gyökeresen különbözőnek lássák. Azaz hogy kevésbé fenyegetőként gondolhassanak rájuk.

 

 

Forrás: Vice, Lemon

Exit mobile version