Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó A sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg, hogy melyik lány...

A sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg, hogy melyik lány halt meg: itt a rendőrség közleménye a tapolcai halálos baleset után történtekről..

A baleset helyszínén vasárnap mécsesekkel, virágokkal emlékeztek / Fotó: Grnák László

Közleményt adott ki a rendőrség a tapolcai balesetet érintő tévédéssel kapcsolatban.

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2022. január 1-jén délelőtt Tapolca közigazgatási területén: a 7345-ös számú úton lévő vasúti átjáróban egy személygépkocsi és az ott közlekedő vonat összeütközött.

 

Az öt utas közül ketten voltak lányok. Egyikük túlélte, a másikuk meghalt. Úgy tűnik azonban, valami tévedés történt az adatok felvételénél, ugyanis ma éjszakáig a balesetet túlélő áldozat családja úgy tudta, gyermekük meghalt, a valódi áldozat családja pedig ezek szerint azt, hogy az ő gyermekük él.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség hivatalos oldala is közleményt adott ki: az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.

Ez a kijelentés azt jelentheti, hogy január 3-a előtt a rendőrség egyáltalán nem vette fel a kapcsolatot Sz. Melani édesanyjával, – akár sérültként, akár elhunytként tartották nyilván – és az anya így csak a sajtóból értesült a családtagját érintő eseményről. Ez az eljárás szokatlan lenne, de a közleményből nem derül ki, hogy január 3-a előtt keresték-e a családot, hogy a lányuk meghalt, avagy sérülten fekszik közlekedési baleset részeseként egy kórházban. Az anya írásából azonban az derül ki, hogy előzőleg a lánya haláláról a hatóságok tájékoztatták őt.

KÖZLEMÉNY – 2022. 01. 04. Kedd, 11,13

 Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A négy ember halálát követelő tapolcai közlekedési baleset.

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2022. január 1-jén délelőtt Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton lévő vasúti átjáróban egy személygépkocsi és az ott közlekedő vonat összeütközött. Az autóban öten utaztak, közülük négyen meghaltak, egy embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

Az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.

blikk, police
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version